Mobil

Itt az eddigi legvékonyabb Samsung okostelefon

A dél-koreai gyártó egy minden korábbi készülékénél karcsúbb smartphone-nal rukkolt elő.

Nemrégiben részletes tesztet közöltünk a Samsung Galaxy Alpháról, melynek kapcsán leginkább a fémből készült keretet, illetve a szupervékonyt kialakítást szerettük leginkább. A Galaxy Alpha 6,7 milliméter vastag, most azonban egy még ennél is vékonyabb Samsung mobil érkezett.

A Samsung Galaxy A7 a Samsung valaha készített legvékonyabb okostelefonja, melynek vastagsága mindössze 6,3 milliméter. Ez mindenképpen tiszteletre méltó érték, azonban megjegyzendő, hogy a világ jelenlegi legvékonyabb smartphone-ja még ennél is jóval karcsúbb: a Vivo X5 Max egész pontosan 4,75 milliméter vastag.

 

A 150,9×75,9 milliméter felületű újdonság előlapját egy 5,5 colos képátlójú Super AMOLED érintőkijelző uralja, mely elsősorban 1920×1080 pixeles felbontásáról, illetve 401 ppi-s pixelsűrűségéről ismerszik meg. Az Android 4.4.4 (KitKat) operációs rendszerű készüléket egy MSM8939 típusjelzésű 64 bites Snapdragon 615-ös chipset mozgatja, melyben négy darab 1,5 GHz-es processzormag, négy darab 1 GHz-es mag, valamint egy Adreno 405-ös grafikusgyorsító található. A RAM 2 GB kapacitású, a 16 GB flashmemória pedig microSD memóriakártyák révén bővíthető.

A fémkeretes unibody telefon energiaellátásáról egy 2600 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, a frontkamera 5 megapixeles felbontású, a Full HD videófelvevős főkamera révén pedig maximum 12 megapixeles fotók készíthetők. A hatféle színváltozatban készülő, LTE mobilnetes Samsung Galaxy A7 várhatóan 349 eurós áron debütál majd a boltok polcain – a forgalmazás februárban kezdődik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik