Mobil

CES: világelső 4 GB RAM-os okostelefon

Az Asus ezúttal egy memóriahiányban abszolút nem szenvedő új mobillal rukkolt elő.

Nem is olyan régen még nagy szám volt, ha egy androidos mobilban 512 MB helyett már 1 GB RAM volt, aztán kijöttek az első 2 GB RAM-os telefonok, a közelmúlt pedig már a 3 GB-os csúcsmodellekről szólt. Ezek után tulajdonképpen semmi meglepő sincs abban, hogy a mostani CES-en lehullott a lepel a világ első 4 GB RAM-os okostelefonjáról.

Az Asus Zenfone 2 (ZE551ML) a világon elsőként vonultat fel 4 GB RAM-ot, de létezik belőle egy némileg visszafogottabb 2 GB RAM-os változat is. Az integrált flashmemória kiviteltől függően 16, 32, illetve 64 GB kapacitású lehet, és parányi microSD memóriakártyák révén bármikor egyszerűen bővíthető.

 

A 152,5×77,2×10,9 milliméter méretű, illetve 170 gramm tömegű dupla SIM-slotos újdonság egy 5,5 colos képátlójú, 1920×1080 pixeles Full HD felbontású, 403 ppi-s pixelsűrűségű érintőkijelzőt kapott, mely remek Gorilla Glass 3 védelmet élvez. Az Intel Atom Z3580-as chipsetben négy darab 2,3 GHz-es órajelű processzormag, illetve egy PowerVR G6430 grafikusgyorsító található, tehát a sebességre vélhetően nem igazán lesz panaszunk.

A 3000 mAh kapacitású integrált akkumulátoros Zenfone 2 kapcsán említést érdemel még a 13 megapixeles főkamera, az 5 megapixeles frontkamera, az Android 5.0 (Lollipop) szoftver, a vadonatúj ZenUI felhasználói felület, illetve a 4G mobilnet. Az Osmium Black, Sheer Gold, Glacier Gray, Glamor Red és Ceramic White változatokban készülő telefon a második negyedévtől lesz kapható, ráadásul igen jó áron: a 2 GB RAM-os, 16 GB flashmemóriás alapmodell adók nélküli ára várhatóan mindössze 199 dollár lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik