Mobil

CES: ívelt kijelzős, brutál processzoros új LG mobil

Az LG bejelentette a 2013-ban debütált G Flex sokak által várva várt utódmodelljét.

Az LG a napokban Las Vegasban zajló CES 2015 szakkiállítást használta fel arra, hogy bemutassa a vadonatúj G Flex2 okostelefont, mely kompaktabb lett az elődjénél, szebb a kijelzője és egy igen komoly teljesítményű chipset került bele.

A különleges karcolásvédelmet kapott ívelt érintőkijelző 5,5 colos képátlóval rendelkezik és 1920×1080 pixeles Full HD felbontású, melynek köszönhetően a pixelsűrűsége 403 ppi. Természetesen a telefon hátlapja is hajlított kivitelű, és az LG az előd esetében debütált öngyógyító funkciót is továbbfejlesztette: a kisebb karcok szobahőmérsékleten immár nem 3 perc, hanem alig 10 másodperc alatt önmaguktól eltűnnek.

 

A G Flex2 fürge működésére a Qualcomm egyik legújabb chipsete, a Snapdragon 810 jelent garanciát, mely a maga nyolc darab processzormagja, illetve nagyteljesítményű Adreno 430-as grafikusgyorsítója révén simán megbírkózik a Full HD felbontású kijelző meghajtásával. Az Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszerű újdonságba 2 GB RAM került – a belsőmemória kiviteltől függően 16/32 GB kapacitású és microSD memóriakártyával egyszerűen bővíthető.

A 13 megapixeles felbontású főkamera OIS+ képstabilizátort és lézeres autófókuszt kapott, a frontkamera pedig 2,1 millió képponttal rendelkezik. Említést érdemel továbbá a 300 Mbit/s-os 4G mobilnet, az a/b/g/n/ac szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.1 támogatás, illetve a 3000 mAh kapacitású, gyorstöltő funkciós ívelt akkumulátor. Az egyelőre ismeretlen árú LG G Flex2 ezüst és vörös színben készül, a forgalmazása pedig január végén kezdődik meg. Az elődről, vagyis az LG G Flexről készített részletes tesztünk itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik