Mobil

Már kapható a triplán 8 megapixeles új okostelefon

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 01. 03. 06:00

A kínai gyártó legújabb androidos készülékében 8 megapixeles kamera triumvirátus teljesít szolgálatot.

A Huawei néhány hete jelentette be a Honor 6 Plus nevet kapott vadonatúj felsőkategóriás okostelefont, melynek most már meg is kezdődött a nemzetközi forgalmazása. Az online módon rendelhető újdonság ára 399 dollár, vagyis átszámítva mintegy 103 ezer forint.

 mp-h1 (mobilport, huawei, honor, android, kínai, okostelefon)

Az új készülék érdekességét a három darab 8 megapixeles kamera mobil jelenti, melyek közül egy elöl, kettő pedig hátul kapott helyet. A gyártó közlése szerint a megduplázott hátsó kamerának több előnye is van: egyrészt így megnőtt a fényérzékeny felület, másrészt felgyorsult a fókuszálás, harmadrészt pedig akár utólagos fókuszálásra is lehetőség van, a 3D képalkotási funkciókról már nem is beszélve. Az Android 4.4.4 (KitKat) operációs rendszerű telefon a már jól ismert Emotion 3.0 felhasználói felületet kapta meg, előlapját pedig egy 5,5 colos képátlójú Full HD érintőkijelző borítja.

mp-h2 (mobilport, huawei, honor, android, kínai, okostelefon) 

A négy darab Cortex-A15 és négy darab Cortex-A7 processzormagot, illetve egy Mali T628 MP4 grafikusgyorsítót kapott HiSilicon Kirin 925 chipset mellett 3 GB RAM kapott helyet, az integrált flashmemória pedig 32 GB-os és microSD kártyával egyszerűen bővíthető. A természetesen LTE kompatibilis Huawei Honor 6 Plus energiaellátásáról egy 3600 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik. A dupla SIM-slotos változatban is gyártott, fémházas készülék a nemrégiben általunk is részletesen bemutatott Honor 6 testvérmodelljének tekinthető.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Debrecen, 2016. november 23.
Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.