Mobil

Problémás az első Microsoft Lumia okostelefon

Az első Microsoft Lumia smartphone-t egy nem várt probléma sújtja, de már úton a megoldás.

A Microsoft november közepén jelentette be az első olyan okostelefont, melyen már keresve sem találunk Nokia márkajelzést: a keresztségben Microsoft Lumia 535 nevet kapott újdonság egy belépőszintű újdonság, melynek adók és kedvezmények nélküli listaára 110 euró, vagyis átszámítva mintegy 34 ezer forint.

Ezért az összegért egy olyan, opcionálisan dupla SIM-slotos telefont kapunk, melynek előlapján egy kereken 5 colos képátlójú IPS LCD érintőkijelző landolt – a Gorilla Glass 3 védelmet élvező panel 960×540 pixeles (qHD) felbontással, illetve 220 ppi-s pixelsűrűséggel rendelkezik. Az első vásárlók pedig pontosan erre a kijelzőre panaszkodnak, vagyis egész konkrétan arra, hogy a panelen nem működik rendesen a multi-touch érzékelés, illetve, hogy a készülék nem érzékeli az ujjakat, vagy pedig rossz helyen érzékeli azokat. Jó hír, hogy a Microsoft is tud a probléma létezéséről, olyannyira, hogy hamarosan ki is fog adni egy ezzel kapcsolatos OTA (Over The Air) frissítést, ami várhatóan minden ilyen jellegű gondot száműzni fog a telefonról.

 

A 140,2×72,4×8,8 milliméter méretű, illetve 146 gramm tömegű újdonság energiaellátásáról egy 1905 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik. A Qualcomm Snapdragon 200-as chipkészletben négy darab 1,2 GHz-es processzormag található, ezenkívül pedig 1 GB RAM-ot, illetve microSD memóriakártyával bővíthető 8 GB belsőmemóriát kapunk. A Windows Phone 8.1 operációs rendszerű, Lumia Denim szoftveres Microsoft Lumia 535 kapcsán említést érdemel még a két darab 5 megapixeles kamera, a 15 GB-os ingyenes felhőtárhely, illetve a könnyen cserélhető színes hátlap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik