Mobil

Tarol az iPhone – újabb Apple-rekord várható

Az almás logós gyártó legújabb okostelefonjai világszerte igen korrekt eladási mutatókat generálnak.

A Kantar Worldpanel ComTech szakértői úgy vélik, hogy a szeptemberben debütált új iPhone 6 készülékek révén az Apple az idei évet egy újabb rekord negyedévvel fogja zárni. Ebben komoly szerepet játszik többet közt az a tény, hogy Európában az Egyesült Királyságban három hónap alatt 10,4 százalékpontot növekedett az iPhone piacrésze, mely ily módon a szigetországban október végén már elérte a 39,5 százalékot. Az öreg kontinens egészén a közelmúltban 5,7 százalékpontot javított az iPhone, így a részesedése megközelítette a 20,7 százalékot. Az Egyesült Államokban és Kínában már nem ilyen jelentős a növekedés: az előbbi országban 0,7, az utóbbiban pedig 0,2 százalékpontos térnyerésről beszélhetünk.

 

Ahogy arról már beszámoltunk, az IDC piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az idei esztendőben globálisan várhatóan miuntegy 1,288 milliárd okostelefon fog gazdára találni. Ebből az igen komoly mennyiségből nem kevesebb mint 1,06 milliárd készüléken Android operációs rendszer teljesít szolgálatot, vagyis a Google szoftvere idén körülbelül 82,3 százalékos piacrészt tudhat magáénak. Az IDC becslései szerint idén mintegy 178 millió iPhone-t adnak el, ami 13,8 százalékos piaci részesedést jelent, a képzeletbeli bronzérem pedig a 35 milliós eladási darabszámmal, illetve 2,7 százalékos részesedéssel rendelkező Windows Phone-é. Az egyéb operációs rendszerű készülékekből összesen 14 millió kerül forgalomba, ami 1,1 százalékot tesz ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik