Mobil

Tabletpiac: behúzták a kéziféket

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 12. 01. 06:00

Ha azt gondoltuk, hogy a tabletpiac a végtelenségig fog növekedni, bizony nagyot tévedtünk.

2013-ban több mint 52,5 százalékkal több táblagépet adtak el világszinten, mint 2012-ben, vagyis elmondható, hogy tavaly bizony óriásit nőtt a piac. Ezzel szemben az IDC piackutató cég legfrissebb előrejelzései arról szólnak, hogy 2014-ben már csak 7,2 százalékkal fognak nőni az eladások, vagyis a piac növekedési üteme jelentősen lelassult és a szektor szépen lassan közelít a stagnáláshoz. Mindez annak következménye, hogy a piac egyre jobban telített, illetve, hogy a vásárlók az okostelefonoknál sokkal ritkábban cserélik újra tableteiket.

Az IDC előrejelzései szerint 2014 egészét tekintve mintegy 159,5 millió androidos tablet talál gazdára világszerte, mely éves szinten 16 százalékos növekedést jelent, illetve azt, hogy az Android tabletpiaci részesedése mintegy 67,7 százalékra tehető. A második helyezett iOS 12,7 százalékot zsugorodik és piacrésze mintegy 27,5 százalékra tehető (64,9 millió eladott iPad), a harmadik helyezett pedig a 67,3 százalékos éves növekedést regisztráló Windows platform, melynek piaci részesedése az év végén mintegy 4,6 százalék magasságában lesz (10,9 millió eladott készülék). Idén várhatóan összesen mintegy 235,7 millió tabletet adnak el a gyártók.

A hibrid, vagy más néven 2-in-1 tabletekből idén még csak 8,7 millió példányt értékesítenek, vagyis ezen modellek piacrésze alig 4 százalékos. Ez főleg annak következménye, hogy a hibrid készülékek túlnyomó többségén Windows 8 fut, ez pedig sokakat elriaszt ezektől az átalakítható tabletektől.

mp-tabs (mobilport, tablet, android, ios, ipad, windows, hibrid)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.