Mobil

Hirtelen harmadára csökkent a csúcsmobil ára

Az Amazon vadonatúj mobilja nem igazán fogy, így most a pincébe küldték az árát.

Az Amazon június közepén jelentette be a Fire Phone nevet kapott okostelefont, mely július végén jelent meg a kereskedelmi forgalomban. A telefon 32 GB-os változata első körben 649 dolláros kártyafüggetlen áron volt elérhető, majd pedig nem sokkal később már csak 449 dollárba került a készülék. Erre most itt az Amazon legújabb akciója, melynek keretein belül már 199 dollár ellenében hazavihető a nem túl népszerű telefon, és ebben az árban ráadásul még egy 99 dollár értékű egyéves Amazon Prime előfizetés is benne van.

A Fire Phone előlapját egy 4,7 colos képátlójú, Gorilla Glass 3 védelmet élvező IPS érintőkijelző uralja, mely elsősorban 1280×720 pixeles felbontásáról, illetve 590 nites fényerejéről ismerszik meg. A megfelelő teljesítmény záloga a Qualcomm Snapdragon 800-as chipsete, melyben négy darab 2,2 GHz-es processzormag, illetve egy Adreno 330-as GPU rejtőzik. A RAM 2 GB kapacitású, ezenkívül pedig említést érdemel még a 32/64 GB kapacitású integrált memória, az Android alapokon nyugvó Fire OS 3.5 szoftver, a 4G mobilnet, illetve a 2400 mAh kapacitású akkumulátor. A 139,2×66,5×8,9 milliméter méretű telefon egész pontosan 160 grammot nyom a mérlegen. Az újdonság egyik legfontosabb érdekessége, hogy összesen hat darab kamera található rajta, melyek közül öt az előlapon, egy pedig a hátlapon teljesít szolgálatot. Az előlap mind a négy sarkában ott rejtőzik egy-egy 120 fokos látószögű kamera, melyek infravörös fény révén még sötétben is remekül látnak, ezenkívül pedig adott még a szokásos LCD feletti frontkamera is. A Full HD videófelvevős hátoldali főkamerában egy f2-es fényerejű objektív, optikai képstabilizátor, illetve egy 1/3 colos méretű és 13 megapixeles felbontású képérzékelő található.

 

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért van szükség az előlap sarkaiban lévő négy kamerára? Nos, ezek a rendkívül alacsony fogyasztású spéci kamerák folyamatosan az arcunkat figyelik, és az érzékelt adatok alapján folyamatosan változtatják a háromdimenziós felhasználói felület tartalmát. Ez a Dynamic Perspective névre keresztelt feature kiegészül továbbá a fejlett gesztusvezérléssel, vagyis például egy weboldal, vagy egy elektonikus könyv akár a telefon egyszerű döntésével is szkrollozható. Említést érdemel továbbá a Firefly szolgáltatás, mely a telefon kameráinak segítségével felismeri a különböző tárgyakat, és amennyiben lehetséges, azonnal felkínálja annak az Amazonon történő megvételét. A Firefly révén ezenkívül zeneszámokat és tévéműsorokat is fel lehet ismertetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik