Mobil

Új képzés indul mobilos fejlesztőknek

Élő kódolással egybekötött szeminárium indul minden platformra. Csütörtökig lehet jelentkezni.

Elképesztő sebességgel fejlődnek a mobilos platformok, haladó fejlesztők számára is komoly terhet jelent az újdonságok követése, még akkor is, ha minden nap ezekkel a technológiákkal dolgoznak. A HWSW szemináriuma azt a célt szolgálja, hogy a résztvevők repülőrajtot vehessenek az újdonságok megismerésében.

A december 1-jén és december 2-án tartott eseményen a BME-AutSoft és a Distinction/Skyscanner tapasztalt szakemberei 4 órás, intenzív kódolással tarkított blokkokban tartanak szemináriumot az Android 5.0 és az Android Wear programozásáról, illetve az iOS 8-ba, a Swift nyelvbe, az alacsony szintű iOS programozásba és az univerzális Windows alkalmazásokba is beleáshatják magukat az érdeklődők. Külön blokkot kapnak a keresztplatformos fejlesztések is.

Az Android idén történetének egyik legfontosabb frissítését kapta, és mivel jövőre várhatóan nagyot robbannak az okosórák, ideje megismerkedni az Android Wear platformmal is. Az iOS pedig a tavalyi vizuális ráncfelvarrás után 2014-ben a motorháztető alatt újult meg, új API-kkal és egy vadonatúj programozási nyelvvel, a Swifttel.

A Microsoft oldalán talán még komolyabb az átalakulás, a Win32-t a cég szép csendben nyugdíjazza és immár platformokon át a WinRT API-készletre fogad. Mit kell tudni erről az “universal app”-nak nevezett új platformról, és hogyan tud a Win32 örökébe lépni – PC-n, tableten és okostelefonon egyaránt.

Hasonló ütemű fejlődés tapasztalható a keresztplatformos fejlesztés területén is, a korábban legalábbis egyedinek számító megközelítések (például egységes C++ kódbázis) mára kipróbált, sikeres modellekké váltak. Ennek megfelelően a workshopon is külön blokk foglalkozik ezekkel a lehetőségekkel. A szemináriumok a BME Q épületében lesznek, a részletek és regisztráció pedig csak egy kattintásnyira van, jelentkezni november 27-éig lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik