Mobil

Európában a felturbózott Samsung Galaxy S5 Plus

A koreai gyártó idei csúcsmobiljának felpörgetett új változata szépen lassan megérkezik a boltokba.

A Samsung februárban a barcelonai Mobil Világkongresszuson jelentette be nemzetközi piacokra szánt idei csúcsmobilját, a nemrégiben általunk is részletesen bemutatott Galaxy S5-öt. Október végén pedig bemutatkozott a ráncfelvarrt újabb Galaxy S5, a nem túl nagy hírverés közepette bejelentett Galaxy S5 Plus, mely elsősorban gyorsabb chipsetéről, illetve fürgébb mobilnetéről ismerszik meg.

A készülék mostanság bukkan fel az európai kereskedések polcain, és van ahol S5 LTE+ névre hallgat. A telefon első körben Németországban várásolható meg, még pedig 529 eurós, vagyis átszámítva mintegy 162 ezer forintos áron. Némi üröm az örömben, hogy információink szerint a felpörgetett új S5 Magyarországon hivatalosan nem kerül forgalomba, de persze szürkeimportos változatban egész biztosan hozzánk is meg fog érkezni az újdonság.

 

Az új modellben már nem Snapdragon 801-es, hanem Snapdragon 805-ös chipset található, a maga remek 2,5 GHz-es Krait 450-as processzormagjaival, illetve Adreno 420-as grafikusgyorsítójával. Fontos változás továbbá, hogy az LTE mobilnet maximális sebessége 150 Mbit/s-ról 300 Mbit/s-ra emelkedett. A kamerák felbontása változatlanul 16, illetve 2 megapixel.

A nemrégiben Dél-Koreában bejelentett Galaxy S5 LTE-A-tól eltérően a Galaxy S5 Plusban maradt a QHD helyett még mindig “csak” Full HD kijelző, illetve a RAM sem 3, hanem csak 2 GB kapacitású. Az Android 4.4 szoftveres, 2800 mAh-s kapacitású akkumulátorral szerelt Samsung Galaxy S5 Plus az alapmodell S5-höz hasonló vízállósággal bír.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik