Mobil

Európát is letámadja a Nexus 6

A Google legfrissebb etalon okostelefonja szépen lassan az öreg kontinenst is meghódítja magának.

A keresőóriás októberben a vadonatúj Android 5.0 operációs rendszerrel együtt leplezte le vadonatúj okostelefonját, a Nexus 6-ot, mely első körben az USA-ban bukkant fel, mostanság azonban már Európában is kezd életjeleket adni magáról. Németországban az Amazonnál és a Media Marktnál is előrendelhetővé vált a készülék, mely utóbbi vállalat kereskedéseibe előreláthatólag december 19-én fog megérkezni – a 32 GB-os modell ára 599 euró (183 ezer forint). Az Egyesült Királyságban a Carphone Warehouse és az Amazon lépett elsőként Nexus 6 ügyben, mely cégek december 1-jén, illetve december 15-én kezdik meg a 499 fontos (191 ezer forint) telefon forgalmazását.

 

Emlékeztetőül, a 159,3 milliméter hosszú és 184 gramm tömegű, Midnight Blue (kék) és Cloud White (fehér) színváltozatokban támadó Nexus 6 83 milliméter széles, a vastagsága pedig eléri a 10,1 millimétert. A kereken 6 colos képátlójú AMOLED érintőkijelző a legfrissebb trendeknek megfelelően 2560×1440 pixeles QHD felbontással rendelkezik, ily módon a Gorilla Glass 3 védelmet élvező panel pixelsűrűsége a nagy méret ellenére is eléri a 493 ppi-t. A minden körülmények mellett korrekt sebességről a Qualcomm egyik legújabb chipsete, a Samsung Galaxy Note 4-ben is ott figyelő Snapdragon 805 gondoskodik, a maga négy darab 2,7 GHz-es órajelű Krait 450-es processzormagja, illetve igen korrekt teljesítményű Adreno 420-as GPU-ja révén.

A RAM 3 GB kapacitású, a kiviteltől függően 32/64 GB-os belső memória pedig microSD-slot hiányában és a Nexus hagyományoknak megfelelően sajnos nem bővíthető. Az előlapi kamera 2 megapixeles felbontású, hátoldali társa pedig elsősorban 13 megapixeles felbontásáról, optikai képstabilizátoráról, dupla LED-segédfényéről, f2-es fényerejéről, HDR+ funkciójáról, illetve 4K felbontású videófelvevőjéről ismerszik meg. Említést érdemel továbbá a 3220 mAh kapacitású és nem cserélhető akkumulátor, a nanoSIM-slot, a sztereó hangszórópár, a villámgyors Wi-Fi és LTE adatátvitel, a Bluetooth és NFC támogatás, illetve a vadonatúj Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszer. Érdekesség, hogy a gyorstöltés funkció révén alig 15 percnyi töltéssel mintegy 6 órás működési időt nyerhetünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik