Mobil

Karcsúsítási őrület: papírvékony okostelefonok jönnek

Minden jel arra mutat, hogy a mobilgyártók továbbra sem hagynak fel a készülékek elképesztő vékonyításával.

A Huawei 2012 januárban rukkolt elő az akkor a világ legvékonyabb okostelefonjának kikiáltott, mindössze 6,7 milliméteres Ascend P1s-sel, aztán a tavaly februárban érkezett Ascend P2 már jóval vastagabb, egész konkrétan 8,4 milliméteres lett. Júniusban pedig lehullott a lepel az újfent rekordernek titulált és alig 6,2, illetve egész pontosan 6,18 milliméteres Ascend P6-ról, mely néhány napig, vagyis az 5,6 milliméteres Umeox X5 bejelentéséig ülhetett a babérjain. Ezek a telefonok azonban szépen lassan a múlt ködös homályába vesznek.

Idén év elején ugyebár kijött a Gionee Elife S5.5, mely könnyen kikövetkeztethető módon 5,5 milliméter vastag, aztán pedig szeptember elején felbukkant a Gionee Elife S5.1 a maga mindössze 5,1 milliméteres vastagságával. Az október már a 4,85 milliméteres Oppo R5-ről szólt, mely jelen pillanatban a világ legvékonyabb okostelefonja. Érkezőben van azonban egy bizonyos Vivo X5 Max típusjelzésű, 5,5 colos Full HD kijelzős készülék, mely további 0,1 milliméterrel vékonyabb, és 4,75 milliméteres vastagságra révén hamarosan letaszítja a trónról az Oppo R5-öt.

A vékonyítási őrület várhatóan ezt követően sem lankad, ugyanis már most 4 milliméter alatti új kínai csodákról pletykálnak. Összehasonlításképp, a nem éppen vastag iPhone 6 vastagsága 6,9 milliméter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik