Mobil

Eladták a 25 millió forintra taksált iPhone 6-ot

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 11. 13. 06:00

Az iPhone 6 nem tartozik az olcsó okostelefonok közé, de ez a példány minden társánál többet ér.

Amennyiben egy új iPhone 6-ra szeretnénk szert tenni, akkor hazánkban legolcsóbban mintegy 220 ezer forint ellenében vásárolhatunk magunknak egy 16 GB belsőmemóriás kártyafüggetlen példányt, míg egy csúcskivitelű iPhone 6 Plusért akár 324 ezer forintot is elkérnek. Ezek azonban filléres összegek ahhoz képest, melyet egy ritka iPhone 6 prototípusért el lehet kérni.

Egy amerikai fiatalember a múlt hónapban tette fel az eBayre azt a prototípus állapotú iPhone 6-ot, melyet a szolgáltatója véletlenül postázott ki a számára. A licitelés gyorsan fel is pörgött egészen 100 ezer dollárig, vagyis közel 25 millió forintig, azonban valamilyen ismeretlen okból kifolyólag emberünk az eladás előtt gyorsan levette az eBayről a portékát. Nemrégiben azonban újból felkerült az eBayre a nem végleges hardveres és egyedi szoftveres okostelefon, melyet most már ténylegesen sikerült eladni, igaz ezúttal már csak 11100 dollárt, vagyis átszámítva mintegy 2,75 millió forintot sikerült bezsebelni érte.

A szolgáltató korábban egyébként felajánlotta, hogy a tévedésből kiszállított készülék helyett bármilyen iPhone 6-ot vagy iPhone 6 Plust választhat emberünk, aki azonban nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Most már tudjuk, hogy nagyon is helyesen döntött. Az iPhone 6 Plusról készített részletes tesztünk itt olvasható.

mp-ip6p (mobilport, apple, iphone, okostelefon, ios, prototípus)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Velence, 2018. szeptember 12.
Lázár János érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség háromnapos kihelyezett ülésére egy velencei szállodába 2018. szeptember 12-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.