Mobil

Ha a QHD sem elég: elképesztő 4K mobilkijelzők jönnek

Botorság lenne azt hinni, hogy a jelenlegi QHD paneleknél nem érkeznek majd nagyobb felbontású mobilkijelzők.

Míg a 2012-es esztendőben az okostelefon piacon minden az 1280×720 pixeles (921ezer képpont) felbontásról szólt, addig tavaly már minden felsőkategóriás készülékben 1920×1080 pixeles (2,07 millió képpont) Full HD kijelző landolt. Az idei év pedig már a 2560×1440 pixeles (3,7 millió képpont) QHD felbontás jegyében telt el, legalábbis az abszolút felsőkategóriában mindenképpen. A pixelsűrűség először a 300 ppi-t, majd pedig a 400, illetve az 500 ppi-t is jelentősen meghaladta, és a fejlődés a jelek szerint továbbra sem áll meg.

A Sharp ugyanis máris gőzerővel fejleszti azon következő generációs mobiltelefon kijelzőit, melyek valódi 4K felbontással, vagyis 3840×2160 pixellel (8,3 millió képpont) rendelkeznek. A japán gyártó ezt a hatalmas pixelmennyiséget 5-6 colos képátlón kívánja felvonultatni, ami azt jelenti, hogy a pixelsűrűség még a legrosszabb esetben is 734 ppi lesz, de akár a 881 ppi-s értéket is elérheti.

Az emberi szem felbontóképesse alapján szakértők szerint nem igazán van értelme 480-500 ppi-nél nagyobb pixelsűrűségű mobilkijelzőket gyártani, a Sharp pedig ennek ellenére állítólag azért tolja az egekbe a ppi-értéket, mert a kínai okostelefon gyártók mostanság egyértelműen erre gerjednek. A Sharp első 4K mobilkijelzői várhatóan 2016-ban látnak majd napvilágot, tehát jövőre még be kell érnünk a “gagyi” QHD felbontással. A jelenlegi legmagasabb pixelsűrűségű kijelzős csúcsmobilok itt találhatók – a topon az 576 ppi-s Samsung Galaxy S5 LTE-A tanyázik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik