Mobil

Magyarországot is letámadja az iPhone 6

A szürkeimportos után hamarosan végre a hivatalosan forgalmazott új iPhone-ok is megérkeznek hozzánk.

Az Apple szeptember 9-én jelentette be a sokak által várva várt újgenerációs okostelefonjait, a 4,7 colos kijelzővel rendelkező iPhone 6-ot, illetve az 5,5 colos és emiatt már phablet kategóriás iPhone 6 Plust. A 16, 64 és 128 GB-os memóriával szerelt iPhone 6 készülékek szeptember 19-étől első körben kilenc országban váltak elérhetővé, az azóta eltelt hetekben pedig számos újabb országot is meghódítottak maguknak.

Magyarországon jelenleg hivatalosan még nem kapható az új iPhone, vagyis egyelőre be kell érnünk a nem éppen két filléres áron kínált szürkeimportos példányokkal. Jó hír azonban, hogy az Apple végre bejelentette, hogy október 31. lesz a nagy nap, vagyis október utolsó napján végre hazánkban is megkezdődik az iPhone hivatalos értékesítése. A Telekom és a Vodafone már hírül is adta, hogy október utolsó napján náluk már kapható lesz az új almás mobil (előtte pedig előrendelés is lesz), ezenkívül az is nyílt titok, hogy a Telenor is fel fogja venni a kínálatába az újdonságot. Most már csak azt lenne jó tudni, hogy körülbelül milyen árakra, illetve körülbelül mekkora szállítmányokra számíthatunk.

Október végétől a világ 69 országában lesz kapható az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus, az év végén pedig már több mint 115 országban lesz forgalomban a két telefon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik