Mobil

iPhone 6: már túl a 21 millión

A nemrégiben piacra dobott új almás mobilok a jelek szerint továbbra is igen jól fogynak.

Az Apple a közelmúltban azt közölte, hogy az iPhone 6-ból, illetve az iPhone 6 Plusból az első három napban több mint 10 millió példányt adtak el világszerte. Az új iPhone tehát igen jól kezdett, a Mixpanel elemzőcég adatai szerint pedig továbbra is kiválóan menetel előre: a cég szakértői úgy vélik, hogy az Apple az elmúlt hétvégéig, tehát két hét alatt már több mint 21 millió példányban értékesítette a készülékeket. Amennyiben hinni lehet az elemzésnek, a kisebbik iPhone 6-ból eddig mintegy 17 milliót, a nagyobb tesóból pedig körülbelül 4 milliót adtak el globálisan.

Hogy ezt a 14 nap alatt elért állítólagos 21 millió darabszámot a helyén tudjuk kezelni, érdemes felidézni, hogy a szebb napokat is látott és nemrégiben a Microsoft által bekebelezett Nokia az idei év második negyedévében, tehát 3 hónap alatt mindössze 7,4 millió Lumia okostelefont tudott eladni. És ebben a mennyiségben a szuperolcsó modellektől a legújabb high-end Lumiákig bizony minden benne van. Továbbá még egy adalék: a Samsung 25 nap alatt tudott eladni 10 millió példányt az év elején bejelentett Galaxy S5 csúcsmobilból.

 

Az Apple szeptember 9-én jelentette be a sokak által várva várt újgenerációs okostelefonjait, a 4,7 colos kijelzővel rendelkező iPhone 6-ot, illetve az 5,5 colos és emiatt már phablet kategóriás iPhone 6 Plust. A 16, 64 és 128 GB-os memóriával szerelt iPhone 6 készülékek szeptember 19-étől első körben a következő országokban váltak elérhetővé: Ausztrália, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciország, Hongkong, Japán, Kanada, Németország és Japán. Első körben tehát ebben a kilenc országban nyitott az iPhone 6, melyek közül Németország található legközelebb hozzánk.

Az értékesítés ezt követően szeptember 26-án számos újabb országban is megkezdődött, egész pontosan a következőkben: Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Arab Emírségek, Finnország, Hollandia, Írország, Katar, Luxemburg, Man-szigetek, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szaúd-Arábia, Tajvan, Törökország és Új-Zéland. Hazánkban egyelőre még csak szürkeimportos és igen drága formában férhetünk hozzá az új iPhone-okhoz, melyek hivatalosan várhatóan valamikor ebben a hónapban érkeznek meg Magyarországra, előreláthatólag mindhárom szolgáltatóhoz. Az Apple azt ígéri, hogy az iPhone 6-os készülékek idén év végén már mintegy 115 országban kaphatóak lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik