Mobil

Boncasztalon az új csúcsmobil

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 10. 04. 06:00

Lássuk, hogy pontosan milyen alkatrészek rejtőznek a Galaxy Alpha borítása alatt!

A Samsung augusztusban jelentette be, majd pedig szeptemberben dobta piacra az iPhone 6 riválisának szánt Galaxy Alpha okostelefont, mely a napokban tiszteletét tette a már jól ismert iFixit csapatánál. A srácok szokásukhoz híven szakértő módon apró darabokra szedték a készüléket, végül pedig a 10-es skálán 5 pontosra értékelték a telefon szervizelhetőségét. Az alábbiakban íme néhány fotó a szétszedett Alpháról, a teljes galéria pedig itt érhető el.

mp-sp1 (mobilport, samsung, galaxy, alpha, android, okostelefon) 

A 132,4×65,5 milliméteres felületű újdonság mindössze 6,7 milliméter vastag, vagyis elmondható, hogy csak néhány nála vékonyabb telefon létezik, ezenkívül pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy a mérlegen mindössze 115 grammot nyom. A Galaxy S5 minijénél nagyobb, de a Galaxy S5-énél kisebb Super AMOLED érintőkijelző 4,7 colos képátlóval és 1280×720 pixeles HD felbontással bír, pixelsűrűsége pedig 312 ppi.

mp-sp2 (mobilport, samsung, galaxy, alpha, android, okostelefon) 

A Samsung saját fejlesztésű Exynos 5 Octa chipsetében négy darab 1,8 Ghz-es Cortex-A15 és négy darab 1,3 GHz-es Cortex-A7 processzormag található – a RAM 2 GB kapacitású, a 32 GB-os belsőmemória pedig ezúttal sajnos nem bővíthető microSD memóriakártyával. A frontkamera 2,1 megapixeles felbontású, hátoldali társával pedig maximum 12 megapixeles felbontásban fotózhatunk. A legfrissebb Android 4.4.4 (KitKat) operációs rendszerű Samsung Galaxy Alpha kapcsán említést érdemel még a villámgyors, 300 Mbit/s-os LTE mobilnet, az a/b/g/n/ac szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.0, az ujjlenyomat szenzor, a pulzusmérő, illetve az 1860 mAh kapacitású akkumulátor.

mp-sp3 (mobilport, samsung, galaxy, alpha, android, okostelefon) 

 mp-sp4 (mobilport, samsung, galaxy, alpha, android, okostelefon)

 mp-sp5 (mobilport, samsung, galaxy, alpha, android, okostelefon)

 mp-sp6 (mobilport, samsung, galaxy, alpha, android, okostelefon)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.