Mobil

iPhone 6 vs. Galaxy S5 – melyik a gyorsabb?

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 09. 30. 06:00

Lássuk, hogy ebből az amerikai-koreai összecsapásból melyik fél kerül ki győztesen!

A Samsung februárban jelentette be, majd pedig áprilisban dobta piacra aktuális csúcsmobilját, az Android 4.4 operációs rendszerű Galaxy S5-öt, melyre ebben a hónapban érkezett meg az Apple válasza, természetesen az iOS 8 szoftveres iPhone 6 (és iPhone 6 Plus) “személyében”. De vajon a két készülék közül melyik a gyorsabb?

Míg az iPhone 6-ban csak egy kétmagos 1,4 GHz-es chipset található, addig a Galaxy S5-ben lévő Snapdragon 801-es chipkészletben négy darab 2,5 GHz-es processzormag rejtőzik. Memória fronton is igen komoly a Samsung készülék előnye, hiszen míg a Galaxy S5-ben 2 GB RAM található, addig az iPhone 6-ban csak 1 GB RAM figyel.

Elméletileg tehát az S5-nek sokkal gyorsabbnak kell lennie, azonban butaság lenne csak és kizárólag a fenti specifikációk alapján az egyébként jelentősen nagyobb felbontású kijelzős koreai versenyzőt kikiáltani a fürgébb delikvensnek. Ehelyett inkább érdemes néhány pillantást vetni az alábbi tesztre, melynek különböző versenyszámaiban egymás mellett áll rajtvonalhoz az iPhone 6 és a nála jelentősen kedvezőbb árú Galaxy S5. Íme a videó:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Vote YES near Vote NO posters seen in Dublin's city center advocating repeal and calling for retention of the Eighth Amendment of the Irish Constitution - a referendum fixed for May 25th.
On Thursday, May 10, 2018, in Dublin, Ireland. (Photo by Artur Widak/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.