Mobil

Sony Xperia Z3 teszt: szélsebes evolúció

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 09. 29. 06:00

A Z2 után nem kellett sokat várnunk a Z3 érkezésére - teszten a Sony legújabb csúcs-Xperiája.

A Sony tavaly januárban jelentette be az Xperia Z típusjelzésű csúcskategóriás okostelefont, mely elsősorban fém/üveg koncepciója, egyedi külcsínje, Full HD kijelzője, illetve vízálló kivitele révén hívta fel magára a figyelmet. Aztán tavaly szeptemberben kijött a továbbfejlesztett utódmodell, az Xperia Z1, idén februárban pedig már az Xperia Z2-vel nyomult a Sony. Már akkor sejteni lehetett, hogy az átlagnál jóval gyorsabb termékfrissítésnek ezt követően sem szakad vége, és a szeptember elején debütált Xperia Z3 alá is támasztotta ezen vélekedéseket. Nyílt titok, hogy a félévente újra cserélt csúcsmobilok esetében a formatervhez csak minimális mértékben nyúl hozzá a japán gyártó, ezenkívül pedig funkcionalitás terén is csak kevés igazi újdonsághoz van szerencsénk. A Z2 tulajok most vélhetően enyhén zabosak, hogy nemrégiben vásárolt high-end készülékük máris “elavult” lett, azt pedig már elöljáróban itt a cikk elején elárulhatjuk, hogy a Z3 nem nekik, hanem sokkal inkább a jelenleg még Z-t, vagy Z1-et használóknak készült.

 mp-z01 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló)

Design
Rögtön egy apró jó hírrel kezdhetjük, ami pedig nem más, minthogy a Z3 enyhén kisebb és vékonyabb lett az elődjénél, ezenkívül pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy az immár csak 7,3 milliméter vastag készülék 152 grammot nyom a mérlegen. A Z1-hez képest 18 grammal, a Z2-höz képest pedig 11 grammal könnyített újdonság továbbra is az Omni-balance designiskola kézjegyeit viseli magán: az alapvetően négyszögletes vonalvezetésű és minimalista külcsínű telefon elő- és hátlapján üveget, oldalt pedig fémkeretet találhatunk. Az oldalélek lekerekített formát kaptak, ami minimálisan jobb ergonómiát eredményez, szépség vonatkozásban viszont sem előre-, sem pedig hátralépésnek nem igazán lehetünk tanúi. Az Xperia Z3 az elődeihez hasonlóan baromi jól néz ki, viszont az Xperia Z4 esetében már remélhetőleg valamilyen új trükköt is be fog vetni a Sony, nehogy aztán még a végén unalomba fulladjunk a változatlan szépség láttán.

mp-z02 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló) 

Felszereltség
A négyféle színváltozatban gyártott készülék immár IP68-as minősítéssel rendelkezik és természetesen továbbra is teljesen víz- és porálló. A kis kihajtható ajtó mögé rejtett microUSB-portot baloldalt kell keresni és ugyanitt található a Sony egyedi dokkoló csatija is. Az ellentétes oldal a szokásos köralakú bekapcsológombnak, a hangerőállító kezelőszervnek, illetve a remek exponálógombnak ad otthont és ide került a közös fedél védelmét élvező microSD és nanoSIM slot. Megjegyzendő, hogy az elődöt még microSIM-mel lehetett etetni. A felső élen figyel a fedetlen, de természetesen ezen formájában is vízálló jack dugalj, az alsó él pedig teljesen csupasz. Érdekes módon az akkumulátor kapacitása 3200-ról 3100 mAh-ra csökkent, viszont ettől függetlenül a Z3 az átlagnál mindenképpen hosszabb ideig üzemképes egy feltöltéssel. A gyártó 2 napos valós üzemidőről tesz említést és a gyakorlat mindezt igazolja is, és ebben fontos szerepet játszik a régi Stamina üzemmód, illetve a vadonatúj Ultra Stamina funkció, mely még jobban megvágja a fogyasztást, no és persze ideiglenesen a szolgáltatási kört is. A gyári töltő 1,5 Amperrel pumpálja a megfáradt akksit, és valamivel több mint 2 óra elég egy 0-100-as töltés abszolválásához.

mp-z10 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló) 

mp-z07 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló) 

mp-z09 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló) 

Kijelző
Egyes várakozásokkal ellentétben a Sony nem lépett tovább Full HD-ről QHD-re, vagyis a változatlanul 5,2 colos képátlójú panel maradt 1920×1080 pixeles felbontású és 424 ppi-s pixelsűrűségű. Nincs is ezzel semmi probléma, hiszen ez a display is igen jó képminőséget biztosít, ráadásul a Sony, ha minimális mértékben is, de kicsit javított a kijelző/előlap felület arányon, vagyis az előlapnak már nem 69,2, hanem 71 százalékát uralja az LCD (Z1: 64,5 százalék). Ez persze még mindig messze van az LG G3-féle 76,4 százalékos értéktől, de hát ez van, ezt kell szeretni. Az akár normál kesztyűben is kezelhető IPS panel Live Color LED, X-Reality és Triluminos okosságokkal is fel van vértezve, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy kontrasztos a képe, nagy a fényereje és a betekintési szögei is hatalmasak. A dupla koppintással is felébreszthető kijelzőn négyféle betűméret közül választhatunk, manuálisan tuningolhatjuk a fehéregyensúlyt (alaphelyzetben kicsit túl kékes) és az intelligens képernyőelfordítás funkciót is megkapjuk. Ez utóbbi annyit tesz, hogy amennyiben ülve nézzük a kijelzőt és közben oldalra dőlve leheveredünk, a kijelző képe marad változatlan orientációjú. Az alábbi fotókon az 5 colos Z1, az 5,2 colos Z3 és az 5,5 colos LG G3 látható egymás mellett:

mp-z13 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló) 

 mp-z14 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló)

A kijelző környéke
A notifikációs LED új helyre került, vagyis mostantól már nem középen a hangszórónál, hanem a balfelső sarokban található. Mellette szokás szerint ott figyel a fényérzékelő és a proximity szenzor, a másik sarokban pedig ott található az előlapi kamera, melynek révén maximum 2 megapixeles fotók, illetve Full HD videók készíthetők. A kijelző alatti szekcióban nincsenek gombok, van viszont egy hangszóró, melynek párja az LCD felett figyel: a sztereó rendszer minősége egészen korrekt, bár a hangerő lehetne kicsit nagyobb is. A kijelző alsó sorában három virtuális funkciógomb figyel, még pedig a következő funkciókkal megspékelve: vissza, kezdőoldal és alkalmazásváltó. Utóbbira nyomva bármikor egy gombnyomással bezárható az összes app, illetve a kijelzőre pakolhatók a korábbról már jól ismert kisalkalmazások. A virtuális QWERTY billentyűzet 5×7, illetve 9,5×6,5 milliméteres gombokat vonultat fel – összehasonlításképp a Z3 Compact 4×6,5, illetve 8,5×6 milliméteres gombokkal bír, vagyis a nagy Z3 mintegy 20-35 százalékkal nagyobb virtuális gombokkal várja ujjaink érkezését.

 mp-z05 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló)

 mp-z06 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló)

Kamera
Először a tavaly szeptemberben debütált Xperia Z1-ben találkozhattunk azzal az 1/2,3 colos méretű, illetve 20,7 megapixeles felbontású Exmor RS képszenzorral, mely azóta már számos Sony csúcsmobilban felbukkant, és amely ezúttal is tiszteletét teszi nálunk. A legnagyobb választható felbontás 5248×3936 pixel, a képarány lehet 4:3, illetve 16:9, a fényérzékenység pedig alaphelyzetben ISO50 és ISO800 között állítható. Ha beérjük 8 megapixellel, akkor ISO3200-ig is felmehetünk, sőt újdonságként elérhető egy ISO12800-as üzemmód is, mely persze már igen tetemes képzajt produkál. Az f2-es fényerejű G objektív immár 25 milliméteres nagylátószöggel rendelkezik, makró módban 12 centiméteres minimális tárgytávolsággal számolhatunk, ezenkívül pedig a 2/10 másodperces időzítő, a mosolyexponálás, az arcfelismerés, a tárgykövető AF, illetve a HDR üzemmód mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az alábbiakban néhány tesztfotó található, melyek a 8 megapixeles kiváló automata üzemmódban készültek, és amelyek kattintásra nagy méretben is megtekinthetők:

mp-zt01 (mobilport, teszt, sony, xperia, android) 

 mp-zt02 (mobilport, teszt, sony, xperia, android)

 mp-zt03 (mobilport, teszt, sony, xperia, android)

A fénymérés arcra kihegyezett, többpontos, középre súlyozott, illetve pontszerű lehet, ezenkívül pedig nem kevesebb mint tizenhét témabeállításról is gondoskodott a Sony. Régi ismerősünk a gyorsindítás funció, melynek köszönhetően semmilyen gyors történés megörökítéséről sem fogunk lemaradni, a Touch Block feature lényege pedig annyi, hogy blokkolja a kijelző érintésérzékenységét, ami vízalatti fotózás esetén remek dolog. Ez utóbbi esetben értelemszerűen az oldalélen lévő hardveres exponálógombot tudjuk használni. Kameraalkalmazásból sincs hiány, ráadásul a gyárilag feltelepített appok köre utólagosan is bővíthető: elérhető többek közt egy a fotók mellé hangot mentő alkalmazás, egy az élőképre virtuális tárgyakat odapottyantó app, a vadonatúj többkamerás szolgáltatás, valamint az elmosódott háttér, illetve a Timeshift funkciók.

 mp-zt04 (mobilport, teszt, sony, xperia, android)

 mp-zt05 (mobilport, teszt, sony, xperia, android)

A videófelvevőben újdonság, hogy felvétel közben használhatjuk a “pause” gombot és persze az eddigieknek megfelelően akár fotózhatunk is. Alaphelyzetben 1920×1080 pixeles Full HD felvételek készülnek, 30 fps sebességgel, sztereó hangsávval és 17 Mbit/s-os bitráta mellett, de lehetőség van 60 fps-es Full HD, illetve 120 fps-es 720p HD mozgóképek rögzítésére is. A plafont pedig a 4K jelenti: az Ultra HD videók bitrátája eléri az 55 Mbit/s-ot. Íme Ultra HD tesztvideónk:

 

Zöld robot
Az Android 4.4.4 (KitKat) operációs rendszerre a Sony már jól ismert minimalista felhasználói felülete lett ráhúzva, talán mondanom sem kell, hogy egy kicsit még okosabb, még jobb formában. Az alapképernyőn maximum hét slide között lapozgathatunk oldalirányban, ha pedig szerkesztő módba szeretnénk váltani, elég egy gyors pinch-to-zoom mozdulatot tennünk. A felülről lehúzható sávon külön figyelnek az értesítések és a gyorsbeállítások, és ez utóbbiak a korábbiaknál sokkal egyszerűbben szerkeszthetők. A főmenüben 4×5 ikon látványa fogad, ugyanúgy, mint a Z3 Compact esetében, baloldalról pedig behúzható az a panel, mellyel egyrészt rendszerezhetők az appok, másrészt pedig kereshetünk is közöttük. Megújult az Update Center és remek újdonság, hogy immár nemcsak screenshotok, hanem akár kijelzővideók is készíthetők, körülbelül ilyenek:

 

 mp-z15 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló)

Szolgáltatások
Amennyiben az alap UI-t esetleg túl bonyolultnak találjuk, átválthatunk a 22×20 milliméteres csempékkel és méretes feliratokkal operáló egyszerűsített üzemmódra. Az intelligens híváskezelő révén elég a fülünkhöz emelni a telefont egy hívás lebonyolításához, ha pedig megrázzuk a telefont, az egyenlő a hívás elutasításával. Újdonság a Bluetooth unlock, vagyis a lehetőség, hogy egy a telefon közelében lévő “kékfogas” füles, vagy egyéb kütyü révén feloldjuk a készüléket, ezenkívül pedig a mobil hangzását aprólékosan hozzá lehet szabni az éppen használt Sony headsethez. Ugyancsak új fejlesztés a DSEE HX, mely különböző trükkök, így például zaj- és torzításcsökkentés révén jelentősen javítja a zenei anyagok minőségét. A Walkman alkalmazás elképesztően sok mindent tud, így például nagyfelbontású hangot is képes biztosítan USB-n keresztül, ezenkívül pedig RDS-es és TrackID funkciós FM-rádiót, valamint feliratkezelős videólejátszót is kapunk. Említést érdemel továbbá a Chrome böngésző, a Facebook és YouTube app, a teljes licences Office Suite 7.5, a 30 napos Navigon próbaverzió, az AVG Antivirus Pro, a biztonsági mentés készítő, az időjárás előrejelzéssel megspékelt naptár, illetve a Lifelog nevezetű “életnapló”alkalmazás.

 mp-z16 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló)

 mp-z17 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló)

 Belsőségek
A minden körülmények mellett szupergyors működésre a Snapdragon 801-es chipsete, annak is a legjobb MSM8974AC változata jelent garanciát, melynek részét képezi egyrészt négy darab 2,5 GHz-es órajelű Krait 400 processzormag, másrészt pedig egy 578 MHz-es Adreno 330-as grafikusgyorsító (Z2: MSM8974AB, 4×2,3 GHz CPU, 550 MHz GPU). Teszteredményeink a következők: Quadrant – 20862 pont, Linpack – 404/931 MFLOPS, AnTuTu – 40947 pont. A RAM már a Z2-ben is 3 GB-os volt és nincs ez másképp a Z3 esetében sem, vagyis a nagytesó e tekintetben 1 GB-tal többet nyújt a 2 GB-os Z3 Compactnál. A 16 GB belsőmemóriából alaphelyzetben mintegy 12 GB szabad és ugyebár adott a microSD bővíthetőség. Negatívum, hogy a készülék fokozattan hajlamos a melegedésre, legyen szó egy kis Real Racing 3-ról, vagy mondjuk egy néhány perces 4K videózásról. Az LTE maximum 150/50 Mbit/s-os sebességre képes, a dual-band Wi-Fi a/b/g/n/ac szabványú, ezenkívül pedig a Wi-Fi Direct, a DLNA, a hotspot funkció, a Bluetooth 4.0, az NFC, a GPS-vevő, az opcionális TV-kimenet, illetve az USB OTG sem hiányzik a fedélzetről. Infravörös port hiányában tévét nem tudunk távirányítani a Z3-mal, ezenkívül pedig ujjlenyomat szenzort és pulzusmérőt sem pakolt bele a Sony – ezirányú speciális elvárásokkal kéretik továbbra is inkább a Samsungnál kopogtatni. Az alábbi fotókon a Z3 Compact és a Z3 látható egymás mellett:

mp-z12 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló) 

 mp-z11 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló)

Konklúzió
Óvatos duhaj mostanság a Sony, mely gyártó félévente kiad egy-egy gyönyörű és igen nagy tudású csúcsmobilt, mely azonban csak igen minimális mértékben különbözik az elődjétől. A szélsebes, de igen csendes evolúció miatt Xperia Z2-ről nem igazán érdemes Xperia Z3-ra váltani, főleg annak ismeretében, hogy míg a Z2 ma már akár 140 ezer forint magasságában is begyűjthető, addig a Z3 kezdőára nem kevesebb mint 220 ezer forint. Ettől függetlenül az Xperia Z3 a jelenlegi csúcsmobil szektor egyik legütősebb versenyzője, és egyelőre csak bízni tudunk abban, hogy a vélhetően a jövő év februárjában menetrendszerűen érkező Xperia Z4 már minden fronton vadonatúj fejlesztésekkel fog támadni.

Sony Xperia Z3
Pozitívum: karcsúbb forma, csökkentett tömeg, prémium minőségérzet, vízálló kivitel, szép IPS-kijelző, kesztyűs kezelhetőség, villámgyors chipset, microSD-slot, továbbfejlesztett kamera 4K videófelvevővel, dedikált exponálógomb, relatíve hosszú használati idő, Ultra Stamina üzemmód, FM-rádió, fejlett wireless adatátviteli szolgáltatások, kisebb-nagyobb szoftveres újdonságok.
Negatívum: kevés igazi újdonság, fokozott melegedési hajlam, nem kapunk infravörös portot és wireless tölthetőséget, kicsit lehetne olcsóbb.

mp-z03 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló) 

 mp-z04 (mobilport, teszt, mobil, sony, xperia, csúcsmobil, android, vízálló)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.