Mobil

Már előrendelhető a 220 ezer forintos Galaxy Note 4

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 09. 12. 10:00

A legújabb Samsung phabletre mostantól akár már le is adhatók az első előrendelések.

A Samsung múlt hét szerdán, a berlini IFA szakkiállításon leplezte le a tavaly érkezett Galaxy Note 3 sokak által várva várt utódmodelljét, a Galaxy Note 4-et. A vadonatúj készülék Németországban mostantól már előrendelhető (többek közt a MediaMartknál is): a várhatóan októberben átvehető készülék ára 699 euró, vagyis átszámítva mintegy 220 ezer forint. A Note 4-hez nagy mértékben hasonló, de az egyik oldalán is kijelzőt virító Note Edge ennél is jelentősen drágább, ezt a készüléket ugyanis jelenleg 999 eurós (315 ezer forint) áron listázzák a kereskedők.

Az elődjénél minden irányban hajszálnyival nagyobb és néhány grammal nehezebb Galaxy Note 4 előlapjára egy változatlanul 5,7 colos képátlójú Super AMOLED érintőkijelző került, melynek felbontása azonban jelentősen megnőtt. A mai elvárásoknak megfelelően QHD, vagyis 2560×1440 pixeles felbontású display nem kevesebb mint 515 ppi-s pixelsuruséggel bír (Note 3: 386 ppi), a kontrasztarány gyakorlatilag végtelen és a betekintési szögek is hatalmasak. A kijelzőt 2.5D Gorilla Glass 3 borítja, melyhez hasonló megoldást először a jó öreg Nokia N9-en láthattunk. Természetesen megújult az S Pen is, mely immár nem 1024, hanem 2048 különböző nyomásszintet képes érzékelni, és ezáltal jelentősen javult a használhatósága.

mp-n4 (mobilport, samsung, galaxy, android, phablet, note) 

A megfelelő számítási teljesítményről kiviteltől függően egy Snapdragon 805-ös négymagos, vagy egy Exynos 5433-as nyolcmagos chipset gondoskodik – a RAM 3 GB kapacitású, a 32 GB flashmemória pedig microSD kártyákkal bővíthető. Az akkumulátor kapacitása csak minimális mértékben nőtt, 3200-ról 3220 mAh-ra, azonban a Samsung szerint az új Note így is több mint 7,5 százalékkal hosszabb ideig használható egy feltöltéssel, mint az elődje. Az f1,9-es fényereju frontkamera 3,7 megapixeles felbontású és immár Wide Selfie felvételek is készíthetők vele, a 16 megapixeles ISOCELL szenzorral szerelt hátsó kamera fő újdonsága pedig az optikai képstabilizátor. A négyféle színváltozatban készülő telefon oldalán valódi fémkeret található, a hátlapot pedig bőrhatású muanyag borítja. Az LTE Cat. 6 villámgyors mobilnetes élményt biztosít, ezenkívül pedig említést érdemel még az Android 4.4.4 operációs rendszer, a megújult UI, illetve a jelentősen továbbfejlesztett többablakos üzemmód.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.