Mobil

Megjött az új iPhone és hozta a barátait is

Mobilport
Mobilport

2014. 09. 09. 20:30

Kémfotók, pletykák és találgatások helyett itt az igazi. Sőt, kettő. Sőt, három.

“Ma az iPhone történetének legnagyobb előrelépését jelentjük be” – kezdte mondandóját Tim Cook, az Apple vezére. A korábban megszokott, nagyotmondó, lassú felvezetés helyett gyorsan a lényegre tért a főnök, és egy kisfilmmel máris bemutatta az új iPhone-t… Illetve a két új iPhone-t. Ezzel máris elérkeztünk az első pletyka megcáfolásához (és hogy mi a bevezetőben említett “három”, arra később visszatérünk).

Korábban arról szóltak a hírek, hogy lesz egy 4,7 hüvelykes kijelzővel szerelt iPhone, és egy kicsit később, akár jövő év elejére csúszva érkezik egy 6 hüvelykes kijelzővel rendelkező nagytesó. Nos, egyszerre bújtak elő, az iPhone 6 mellé iPhone 6 Plus néven érkezett a maxi-verzió 5,5 hüvelykes képátlóval.

iphone-6-01 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

A specifikációk viszont nagyjából megegyeznek az előzetesekben jósoltakkal. Megmaradt a teljesen üveg előlap, a galvanizált fémötvözet hátlap, amelyben rozsdamentes acélból készült Apple logo díszeleg. A “kisebbik” készülék képpontok számát tekintve 38 százalékkal nagyobb az elődnél (1334×750 képpontos felbontással, tehát itt még mindig nincs meg a full HD), az iPhone 6 Plus pedig egyenesen 185 százalékkal szárnyalja felül az 5s-t (ez pontosan 1920×1080 képpontot jelent, amely az év elején megjelentetett androidos csúcsmodelleknek felel meg, de elmarad a legújabb divatként érkező 4K felbontástól). A kisebbik modell 6,9 mm, a nagyobbik ennél 2 tized milliméterrel vastagabb, közelítünk egy papírlaphoz.

Az iPhone 6 Plus hatalmas kijelzőjét a sejtések szerint még jobban kihasználhatjuk majd, például osztott móddal, fekvőnézetes nyitóképernyővel. A hatalmas kijelző egykezes használatát a felhasználói felület külön segíti egyes funkcióival, ez egyébként a kisebbik modellen is elérhető lesz. A bekapcsoló gombot a korábbi modellektől eltérően áthelyezték jobb oldalra, ez a jobbkezeseknek könnyebbség lehet.

iphone-6-02 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

Az előadók igyekeztek mindenkit megnyugtatni: az App Store alkalmazásait a nagyobb modell felbontásához is hozzáigazítják, nem kell attól tartani, hogy bélyegméretben kell futtatnunk ezeket. Emellett persze minden fejlesztő maga is optimalizálhatja az appjait a nagyobb kijelzőre.

Nézzük, mi ketyeg “odabent”, a kijelzők alatt. Az Apple saját A8 chipje 64 bites, második generációs lapka, 20 nanométeres eljárással készült, és az 5s-ben dolgozó rendszerchiphez képest akár 25 százalékkal gyorsabb lehet. Energiagazdálkodás terén is javítottak a processzoron, akár 50 százalékkal kevesebb fogyasztást is elérhetünk egy iPhone 6-tal, ami ugyebár áldásos az akkumulátoros üzemidőt számításba véve. Emellett állítólag kevésbé is melegszik majd fel a rendszer még extrém használat esetén is. Az iPhone 6 Plus esetében például a beszélgetési idő akár 24 órára is nyújtható, ami közel két és félszerese az 5s hasonló képességeinek.

iphone-6-03 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

Reszeltek az új telefon grafikai képességein, a 3D technológiákat az előadáson erőigényes játékkal szemléltették. A fejlesztők a friss Metal technológia segítségével már tényleg csodákra képesek, akár 100 animált objektumot mozgathatnak a képernyőn, rezzenésmentes képfrissítés, valósághű árnyékolás mellett.

iphone-6-08 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

Az egyik legújabb divat az egészséggel és fittséggel kapcsolatos szenzorok világához kapcsolódik, az Apple ebből sem marad ki. Az M8 társprocesszor nem csak egyszerű mozgásérzékelő: akár a futás és a biciklizés között is azonnal különbséget tud tenni, a távolság mellett pedig magasságot is mér barométer segítségével. Innentől az iPhone megmondja majd, hogy futunk, hegyet mászunk, vagy épp a hegyoldalról száguldunk lefelé biciklivel.

Kommunikáció terén természetesen az új iPhone-ok sem maradnak le az LTE-vonatról, a 150 Mbps maximális elméleti sebességet támogató eszközök támogatják a VoLTE (Voice-over-LTE, azaz LTE hálózaton átvitt hang) szabványt is. Ez mondjuk a jó öreg Európában még kevéssé lehet érdekes, de az Egyesült Államokban már van olyan szolgáltató, amelynek hálózatán ki lehet majd használni ezt a funkciót. A 802.11 a/c szabványú WiFiakár háromszor gyorsabb adatátvitelre is képes, mint egy iPhone 5s WiFije.

iphone-6-04 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

Kamerák terén nem a megapixelek száma növekedett, ebből a hátlapon maradt a megszokott 8. Megújult viszont a vaku, és nagyobb a szenzoron található pixelek mérete – ez persze lehet zsákutca, a HTC is belefutott ugyanebbe a One M7 és M8 esetében, igaz, ott csak 4 megapixellel varázsoltak. Javult viszont az autofókusz, pontosabb és gyorsabb lesz a fókuszálás, és a képzaj aránya is egyre jobb. Panorámafotókból pedig utólag akár 43 megapixelest is összefűzhetünk. Az iPhone 6 Plusban végre megjelent az optikai képstabilizátor, tehát itt külön mechanika segít a remegő kézből, döcögő autóból elkapott fotók kiegyenesítésében. Az iPhone 6-ba viszont csak szoftveres stabilizátor jutott, ami több mint a semmi, de azért még nem az igazi. Videót természetesen full HD felbontásban lőhetünk, másodpercenként 60 képkocka sebességgel. A korábban megismert lassított felvételeket másodpercenkénti 120 és 240 képkockás müdban is elkészíthetjük. A videózás közben folyamatosan pontosít az autofókusz.

iphone-6-07 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

Az előlapi kamera teljesen megújult, a HD fénylesőbe új szenzor került, amely f/2.2 apertúrával és 81 százalékkal nagyobb fényérzékenységgel rendelkezik. Javult az arcfelismerés, de készíthetünk akár sorozatfelvétel módban is szelfiket, vagy HDR önarcképet.

iphone-6-06 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

Idén év végéig 115 országban jelenik meg mindkét modell. Az iPhone 6 16, 64 és 128 gigabájtos háttértárral szerelt változatait kétéves hűség mellett (természetesen amerikai szolgáltatónál) 199, 299 és 399 dollárért lehet hazavinni. A kezdő országok listája: USA, Kanada, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Ausztrália, Hong Kong, Szingapúr és Japán, az itteniek már szeptember 19-től rohanhatnak az új játékszerért. Magyarországról külön nem esett szó, de valószínű, hogy ismét a második körben kapunk új iPhone-okat, körülbelül 2-3 héttel az első kör után. A kezdő országokban szeptember 12-én indul az előrendelés. Az iPhone 6 Plus árai (hasonlóan kétéves hűség mellett) a 16, 32 és 128 gigabájtos modellek esetében odakint 299, 399 és 499 dolláron indulnak.

(Gyors frissítés: egy nagyon-nagyon nem hivatalos információ szerint a hazai induláskor a Telenornál már biztosan lesz az új iPhone-okból, másodikként a Vodafone is jelezte, hogy náluk is lesz az új almás kütyükből, a T-től is epedve várjuk a híreket).

Az iPhone bejelentés végére hagyták az NFC bejelentését, amit már jó pár korábbi iPhone modellből hiányoltak a fanyalgók. Lesz saját Apple-pénztárca, amely természetesen eltárolja a bankkártyáink adatait, és – ezt többször hangsúlyozták – biztonságosan kezelhetjük a virtuális pénzünket.

iphone-6-05 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

Nagyjából ennyit fejtettek ki az új iPhone-okról, és jön az Apple-nél szokásos “és még egy dolog”. Naná, hogy a már régóta rebesgetett okosóra érkezett meg. A zafír front nem körszámlapos, tehát a mostanában bemutatott új divattal szembemegy, ráadásul elég vastag, bumfordi lett – azt is megkockáztatjuk elsőre, hogy a Samsung sokat bírált órájához hasonlít. Viszont nem iWatch lett, az alma logo után szerepel a Watch szó, tehát Apple Watch-nak ejtik. Mindenesetre kapott egy teljesen új felhasználói felületet, amely persze az iOS mobilos verziójának ikonjait és formavilágát hordozza, de kis kijelzőre szabták.

iphone-6-10 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

Mivel ilyen apró felületen Tim Cook szerint nem működik a két ujjal csippentős zoomolás, az óra oldalán található “tekerőgomb” szolgál az ilyen mozdulatok kiváltására. Persze ezen is vannak szenzorok, használhatjuk a divatos fitness alkalmazásokat óraszám, az Apple-nél Fitness és Workout néven futnak. A bejövő üzenetekre akár úgy is válaszolhatunk, hogy az órának diktáljuk szóban. Akár kis rajzocskákat is küldhetünk az egyik óráról a másikra. Sőt, szerelmes Apple-fanok egymás szívdobogását “küldhetik át” egymás óráira, cuki… Egyéb alkalmazásokat is felvázoltak, akár az autónkat is kinyithatjuk az órával, ha ezt az autó rendszere is támogatja persze. Az óra kezeli az Apple TV-t, és ezzel is használhatjuk az Apple új fizető rendszerét.

Az óra érintőkijelzője ráadásul a nyomás erősségét is érzékeli. Épp ezért különbséget tud tenni a koppintás és nyomás között, ezzel sokféle felhasználási lehetőséget adva. A saját szenzorok információit a hozá csatlakoztatott iPhone adatai is segítik, a GPS infókat például a telefonból kapja. Tölteni egy furcsa, sztetoszkóp-szerű, vezeték nélküli eszközzel lehet.

iphone-6-11 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

A kijelző felbontásáról viszont nem esett szó, bár az tény, hogy a bemutatott videók alapján nagyon szép rajzolatú, kifejezetten szép megjelenítőről van szó. Retináról beszéltek, de hogy ez pontosan hány képpontot jelent… jó kérdés. Az óra mindenesetre vízálló, ráadásul két méretben érkezik, háromféle borítással, sokféle szíjjal sportostól elegánsig. Aki annyira, de annyira hipszter, vehet különleges, 18 karátos arannyal bevont válrozatot is.

iphone-6-12 (technet, iphone, mobilport, iphone 6, iphone 6 plus, apple watch, apple pay, apple, okosóra, óra, okostelefon, mobiltelefon, telefon, mobil, )

Az órára természetesen külön alkalmazásokat lehet készíteni, az értesítéseket is kiterjeszthetik külső fejlesztők. Végül az árat is megtudtuk: 349 dollárért lehet kapni, ám az óra bemutatója az iPhone-hoz képest azért kissé mézesmadzagnak bizonyult, ugyanis az almás csuklószorítót csak 2015-től lehet majd kapni. Érdekes módon nem tudni semmit arról, hogyan kapcsolódik az óra az iPhone-hoz (csak sejteni lehet, hogy Bluetooth 4.0 segítségével), és hogy mekkora akkuval rendelkezik, milyen gyakran kell a kezünkről a töltőre csapni. Ezt viszont nemsokára az első tesztelők úgyis leírják – akkor pedig mi is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.