Mobil

Féltégla: 20 éves az első okostelefon

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 08. 19. 06:00

Ha manapság valaki azt hinné, az okostelefonok kora az első iPhone-nal kezdődött, téved, az IBM Simon csaknem egy évtizeddel előzte meg az Apple készülékét.

Ha azt kérdezzük, hogy vajon mikor jött ki az első okostelefon, akkor a legtöbben vélhetően azt a választ adják, hogy valamikor a 2000-es évek elején. Pedig ezzel szemben az a valóság, hogy az első ilyen kategóriás termék az az IBM Simon Personal Communicator volt, mely 1994 augusztus közepén tűnt fel a színen.

A hagyományos mobiltelefon funkciókat a PDA szolgáltatásokkal vegyítő újdonságból akkoriban persze még nem adtak el több millió példányt: az IBM Simonból mintegy 50 ezer példány talált gazdára. Összehasonlításképp az elmúlt negyedévben világszerte már több mint 300 millió okostelefont dobtak piacra.

A 200 milliméter hosszú, 64 milliméter széles, illetve 38 milliméter vastag “féltégla” nem kevesebb mint 510 grammot nyom a mérlegen, vagyis nehezebb, mint napjaink 10 colos tabletei. A 160×293 milliméter méretű hosszúkás kijelző színeket még nem tudott megjeleníteni, vagyis be kellett érnünk szürkeárnyalatokkal.

A Datalight ROM-DOS operációs rendszert futtató készülék egy 16 MHz-es órajelen ketyegű 16 bites Vadem processzorral rendelkezett, memóriája pedig 1 MB kapacitással bírt. A többek közt naptár, email és fax funkciókat is felvonultató, de természetesen kamera nélküli IBM Simon Personal Communicator mai reálértéket tekintve mintegy 325 ezer forintnak megfelelő összegbe került 20 évvel ezelőtt.

mp-ibmsimon (mobilport, okostelefon, IBM, első)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.