Mobil

Szuperolcsó okostelefon bukkant fel

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 08. 01. 08:00

Íme egy készülék azoknak, akik a smartphone vásárlást a lehető legolcsóbban szeretnék megúszni.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Microsoft április elején jelentette be, hogy a 9 colnál kisebb képátlójú érintőkijelzőt felvonultató okostelefonok, illetve tabletek esetében az OEM partnerek teljesen ingyen és bérmentve, 0 dollárért kaphatnak Windows Phone 8.1, illetve Windows 8.1 operációs rendszert. Nos, ennek meg is lett a hatása, ugyanis most itt egy vadonatúj, rendkívül kedvező árú windowsos okostelefon.

fly-era-olcso-okostelefon-01 (mobilport, okostelefon, mobil, mobiltelefon, fly era, windows phone, olcsó, )

A keresztségben Fly Era nevet kapott újdonság 80 eurós, vagyis átszámítva mintegy 25 ezer forintos kártyafüggetlen áron fog felbukkanni a kereskedelmi forgalomban. Ezért a pénzért persze senki se várjon Full HD kijelzőt és egyéb high-end feature-öket: az előlapot ezúttal egy 4 colos képátlójú és 800×480 pixeles felbontású IPS érintőkijelző uralja, a motorháztető alatt pedig egy négymagos 1,2 GHz-es Qualcomm Snapdragon 200-as chipset található.

A RAM mindössze 512 MB kapacitású, a 4 GB-os integrált memória pedig microSD memóriakártyával bővíthető. A 125,5x65x10,7 milliméter méretű, Windows Phone 8.1 operációs rendszerű újdonság energiaellátásáról egy 1500 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.