Nagyvilág

Szellem mentett le egy utast a repülőről

A bangkoki repülőtéren balesetet szenvedett gép szellemjárta helyen ért földet.

A Thai Airways vasárnapi balesete főleg azért került bele a nemzetközi sajtóba, mert – ahogy arról mi is beszámoltunk – a légitársaságnak látszólag fontosabb volt a gépen látható logójának letakarása, mint az utasok mentése. Az utasok egymás után panaszkodtak a cég munkatársaira, akik gyakorlatilag teljesen magára hagyták a gépről lemenekült és sokkos állapotban lévő embereket

Egy sérült utasnak azonban volt egy kritikába burkolt jó szava. Elmondása szerint a cég egyik hagyományos thai öltözéket viselő munkatársnője az egyetlen, aki dicséretet érdemel a baleset utáni mentés kapcsán. Ezzel csak egy gond van. A Thai Airways közlése szerint egy alkalmazottjukon sem volt hagyományos thai öltözet – írta a Coconuts Bangkok.

Ami felvetette a kérdést, hogy ki lehetett a rejtélyes nő? Nos, a lap cikke szerint a „legfőbb gyanúsított” egy szellem. A repülőtér megnyitása előtt ugyanis többen is láttak egy, az utas leírásának megfelelő nőt, és furcsa női hangokat is hallottak, méghozzá a kifutópálya azon szakaszán, ahol a baleset történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik