Nagyvilág

Vécétartályba bújva kukkolta a pisilő nőket – 1 évet kapott

Elítélte a bíróság a pervez férfit.

Kenneth Webster Enlow-t még júliusban tartóztatták le, amikor is az Oklahomában lévő Sand Springs-i White Water park egyik nyilvános vécéjének a tartályába bújva leskelődött. Az 52 éves férfi onnan kukkolta a dolgukat végző nőket, kislányokat. Az sem zavarta, hogy az ürülékkel, vizelettel teli tartályba bújjon be azért, hogy kiélhesse perverz vágyait.

Egy anyuka és 7 éves kislánya fedezte fel a kukkolót, aki a vécéből leste őket. Mint a helyi serif elmondta, Enlow bement a vécébe, leereszkedett a tartályba, és ott várt a vécét használó „áldozataira”.

A kiérkező tűzoltók felhúzták Enlow-t, akit már teljesen beborított az ürülék, majd a helyi kórházba vitték kivizsgálásra. A kukkoló azt vallotta a rendőröknek, hogy úgy került be a tartályba, hogy a barátnője leütötte egy autógumi vassal, majd belelökte a vécétartályba, miközben ő ájultan feküdt. A rendőrök azonban nem fogadták el ezt a bizarr alibit, hiszen a férfin egyáltalán nem voltak sérülések.

Ugyan az eset még júliusban történt, a bíróság azonban csak most hozott ítéletet. Bűnösnek találták Enlow-t, és 1 év börtönre, valamint átszámítva 1,1 millió forint pénzbüntetésre ítélték.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik