Belföld

Akkor most nem lesz paksi bővítés?

Öszefoglaltuk, amit eddig tudni lehet a paksi bővítésről, és azt is, hogy mi várható az ügyben.

Jelenleg senki nem tudja megmondani, lesz-e paksi bővítés. Az EU és az Euratom a fűtőelemek egyoldalú beszerzését kifogásolta. Ez még nem jelenti azt, hogy nem lesz építkezés, vagy hogy az EU az építkezést tiltotta volna meg.

A gyakorlatban viszont könnyen ide vezethet a dolog, hiszen nem biztos, hogy az oroszoknak így már megéri a dolog. A fűtőelem 25-30 százaléka egy atomerőmű működtetési költségeinek. Bár nem tudjuk, hogy mi van az orosz-magyar szerződésben, hiszen azt a kormány 30 évre titkosította, valószínűleg erről a bevételről le kellene mondania az oroszoknak.

Egyelőre az sem látszik, hogy ki szállítana fűtőelemet Paksra, ha nem az oroszok. Lázár János korábban úgy tájékoztatta a Fidesz frakciót, hogy többek között az amerikai Westinghouse-al folytat tárgyalásokat a kormány a fűtőelem beszállításról, és ez az európai unió kérése volt. Erről kiderült, hogy nem felel meg a valóságnak.

De ha a kormánynak sikerülne is megállapodnia az oroszokkal a fűtőelemekről, az EU két másik vizsgálata simán elkaszálhatja a beruházást. Az egyik a közbeszerzés elmaradását vizsgálja, a másik a tiltott állami támogatást.

Mindkettő önmagában elegendő arra, hogy az évezred legnagyobb – egyben 30 évre titkosított – magyarországi beruházása egy múló pillanat legyen a magyar történelemben.

De ez nem is baj, hiszen a hosszú évtizedekre kiszámítható, olcsó és biztonságos áramellátást nemcsak Paks 2-vel lehet biztosítani Magyarországon. A megújuló energiának és az új áramtárolási technológiáknak köszönhetően ugyanis az olcsó áram korszaka már évek (és nem étvizedek) múlva jöhet el Európában.

 

Forrás: bandilight.tumblr.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik