Média

Jogerős: Andy Vajna TV2-je védjegybitorló

A 24.hu megerősítést nyert információi szerint kedden a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság teljes mértékben helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, és jogerősen is megállapította, hogy az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tulajdonában lévő TV2 Zrt. megsértette piactársa, az AMC Networks televíziós médiavállalat TV Paprika elnevezésű védjegyoltalmához fűződő jogait. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a TV2-nek meg kell változtatnia a gasztrócsatornája nevét, mivel az túlságosan hasonlít konkurense csatornájának nevére.

A bíróság szerint azzal, hogy a TV2 csoport 2016. szeptember 26. napjától a „CHILI TV” szóösszetételt használja, illetve azt a „chilitv.tv” domain név alatt elérhető honlapján e szolgáltatást reklámozza, bitorolja az AMC nemzeti és európai uniós védjegyét.

A bíróság kötelezi az alperest, hogy a fenti magatartásokat az ítélet kézbesítésétől számított 15 nap alatt hagyja abba, egyben eltiltja a „CHILI TV” szóösszetétel és a „chilitv.tv” domain név fenti szolgáltatások körében történő használatától.

13 hónapig tartó csata

A két tévétársaság közötti háború tavaly, nem sokkal azután indult, hogy Vajna új csatornája e név alatt kezdte meg a sugárzást.  A per során az AMC egy olyan közvélemény-kutatást nyújtott be a bírósághoz, ami ezer fő megkérdezésével készült, és ahol a kérdezőbiztosok azon nyitott kérdésére, hogy „Ön szerint mi a chili?”, a válaszadók 95 százaléka a saját szavaikkal megfogalmazott válaszaikban a paprikát említették. A bíróság szerint ez is alátámasztja, hogy a chili és a paprika szó összetéveszthető, ezzel pedig megvalósul a védjegyoltalom megsértése.

Az AMC-t egyébként a perben a védjegyügyekre specializálódott Árva Ügyvédi Iroda képviselte. Az iroda vezetője, Árva Katalin ügyvéd a 24.hu-nak megerősítette a hírt. Hozzátette: elismerés illeti a bíróságot, amiért sikerült 13 hónap alatt jogerős ítéletig eljutni, a bíróság pedig részletesen alátámasztott indoklással látta el ítéletét, hogy miért követett el jogsértést az alperes TV2. Az ügyvéd reményét fejezte ki, hogy a TV2 hamar és önként végrehajtja a bírósági ítéletbe foglalt névváltoztatást, és nem kell majd végrehajtást kezdeményezni a cég ellen. Végrehajtás esetén napi bírságot kellene fizetnie a TV2-nek.

A TV2 egyébként már a védjegyper alatt megkezdte a LiCHI TV név regisztrációját feltehetőleg azért, hogy a per esetleges elvesztése esetén e néven kezdhesse meg tevékenységét. (A lichi a chili szó betűinek megcserélése, illetve a licsi egy Dél-Kínában több mint ezer éve termesztett trópusi gyümölcs.)

Nem ez volt az első védjegyvitája Vajnáéknak

TV2-nek nem az első jogvitája, de az első olyan, ahol jogerős bírói döntés állapított meg jogsértést. Tavaly Vajnáéknak a Marquard Mediával is jogvitájuk alakult ki, mert a Marquardé a Joy védjegy (ilyen néven van magazinjuk), ám ennek ellenére a TV2 megkísérelte levédeni a joytv.hu internetes végződést, valamint JoyTV néven indított volna televíziót, melyhez védjegyoltalmi eljárást is kezdeményezett. Vajnáék végül a név megtévesztő jellege miatt nem tudták megkezdeni a név tényleges használatát, a Marquard-cég ugyanis nem hagyta, hogy rátenyereljenek a márkájára.

Vajnáék ezenkívül annak ellenére indítottak Zenebutik TV néven zenecsatornát, hogy Zenebutik néven látható több évtizede a közmédiában műsor Juhász Előd szerkesztésében. (Juhász annak idején a 24.hu-tól értesült először arról, hogy a műsorával egyező néven indítanak Vajnáék tévécsatornát). A TV2 és az MTVA sokáig azzal hárította el a jogvitával kapcsolatos érdeklődő megkereséseinket, hogy még mindig csak egyeztetnek a névről, egy ideje viszont azt mondják, csak közel 45 ezer forintért hajlandók megmutatni a vonatkozó szerződést, így annak tartalma egyelőre ismeretlen.

Vajnának ezenkívül a tulajdonában lévő Rádió 1-en keresztül Békéscsabán és Orosházán is védjegyvitája van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik