Média

Megszűnhetnek a reklámújságok

Közös közleményben tiltakozik a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) a reklámhordozók termékdíjának közel 35 százalékos emelése ellen, mivel a két szakmai szervezet szerint ellehetetlenítené a fogyasztói tájékoztatást és áremelkedéshez vezethet az a tervezett törvénymódosítás, melyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szeptember 26-án nyújtott be az Országgyűléshez. A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosítójavaslata alapján a reklámhordozó papír 1 kilogrammjára kivetett adó az eddigi 85 forintról 114 forintra emelkedhet.

Az MRSZ és a DIMSZ úgy látja, hogy a termékdíj emelése teljes mértékben indokolatlan, ilyen mértékű növelése pedig egyenesen elfogadhatatlan. Az MRSZ és a DIMSZ ezért arra kéri a kormányt, hogy az előzetes szakmai egyeztetést ismét nélkülöző emelésről és annak mértékének okairól adjon tájékoztatást, valamint az ennek következményeit vizsgáló hatástanulmányt bocsájtsa az iparág rendelkezésére.

Az MRSZ és a DIMSZ véleménye szerint a termékdíj 35 százalékos emelése a direktmarketing tevékenységet folytató kis- és nagyvállalatokat, illetve a magyar sajtótermékek egy részét olyan indokolatlan többlet teherrel sújtja, amely a 7,5 százalékos reklámadó mellett csaknem finanszírozhatatlanná teszi a vásárlói tájékoztatásban fontos szerepet betöltő reklámeszközök – az ingyenes reklámújságok, szórólapok, direktmarketing (DM) levelek – fenntartását, és egyértelműen áremelkedéshez vezet.

Maguk a fogyasztók is vesztesei lehetnek az intézkedésnek

A szakmai szervezetek szerint a tervezet elfogadásának legnagyobb vesztesei az üzletláncok és azok fogyasztói lesznek, mivel a Magyarországon tevékenységet folytató élelmiszer- és más kereskedelmi (bútor-, barkács-, sportszer- stb.) üzletláncok több milliárd forintot költenek ingyenes reklámújságok előállítására, és e reklámeszköz jelentős szerepet tölt be a fogyasztók tájékoztatásában. A termékdíj ilyen mértékű emelése e tájékoztató eszközök számának csökkenését eredményezheti, amely a fogyasztók alulinformáltságához vezet akadályozva a tudatos vásárlói magatartást.

A termékdíj növelése ágazati becslésekre alapozva a teljes magyar piacra vetítve több mint 1 milliárd forint többlet adóterhet jelenthet, amelynek jórészét az érintett piaci szereplők kénytelenek lesznek beépíteni a termékek árába, ezzel áremelkedést generálva nemcsak a napi fogyasztási cikkek tekintetében

– áll az MRSZ és a DIMSZ közös közleményében, ahol az is szerepel, hogy az intézkedés ellentmond a reklámipar versenyképességét fokozó szabályozási környezet megteremtésével is, melynek kiszámíthatatlansága 2017-ben tovább fokozta a piaci bizonytalanságot.

Az iparági szakmai szervezetek szerint az elmúlt évek indokolatlan és szakmai egyeztetést nélkülöző, iparágat sújtó szabályozásai – reklámadó, bónusz törvény, közterület extra adóztatása, a településkép-védelmi törvény és többszöri kiegészítése, az infotörvény módosítása, termékdíj – továbbra is nagymértékű bizonytalanságot okoznak a piacon.

A két szervezet emlékeztet rá: 2016-ban a teljes magyarországi reklámtorta mérete 216,09 milliárd forint volt. A közel 32 milliárdos szeletet (közel 15 százalék) birtokló adatvezérelt marketing (DM) szegmens növekedését 2018-ban akadályozná a termékdíj ilyen mértékű növelése.

reklámtorta 2016
A magyar reklámtorta 2016-ban
Megadóztatja a kormány a zacsinkat
A cél a környezetvédelem. A papírpazarlás miatt a reklámújságokat is szétadóztatnák, persze az állam a kampány idején megúszná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik