Média

Népszerűbb lett a rádiózás

Az elmúlt hónapokhoz képest közel 200 ezer fővel növekedett a rádiók napi elérése, ami így eléri az 5,7 milliós hallgatottságot. Ez azt jelenti, hogy országos szinten naponta a magyarok 67 százaléka, míg hetente 92 százaléka hallgatott rádiót – közölte a Kantar Hoffmann–Mediameter a legutóbbi, idén április és június közötti rádiós kutatása adataira hivatkozva. Azt is írják, hogy nem csak országosan, hanem a fővárásban is népszerűbb lett a rádiózás, amely így Budapesten meghaladja a napi 1 milliós hallgatottságot.

A kutatócég kutatása alapján országos szinten a 15 éves vagy idősebb lakosság körében az állami Petőfi volt a leghallgatottabb rádió, szorosan mögötte a szintén állami Kossuth Rádió következett (mindkét rádiónak közel 1,6 millió hallgatója volt). A harmadik helyre az Andy Vajna féle Rádió 1 került, mely országosan 1,1 milliós hallgatótáborral rendelkezik a kutatócég szerint. (Néhány hete az Inspira Media Research is publikálta a saját mérésének friss adatait, de ők még 800 ezer hallgatót sem mértek a Rádió 1-nek a teljes lakosságban.)

A Kantar Hoffmann-Mediameter mérése szerint a Simicska Lajos érdekeltségei közé sorolható Music FM közönsége 677 ezres, a Radu Morar Tematic Media Groupjához tartozó Sláger FM hallgatósága pedig 615 ezres volt a kutatás alatt. Az állami Dankó Rádió hallgatóinak száma 429 ezer fő, míg az Arató András-féle Klubrádióé 215 ezer fő volt. Az éppen mostanában nagy megújuláson áteső Rádió Rock hallgatói 195 ezren vannak, míg a Bartók Rádiót 193 ezren hallgatták egy nap. A Lánchíd Rádió tábora 124 ezres, a Magyar Katolikus Rádió 121 ezres napi hallgatottsággal rendelkezett országosan.

Országos rádióhallgatottsági adatok
Országos rádióhallgatottsági adatok

A budapestiek még inkább rádióbarátok

Budapesten a 15 éves vagy idősebb lakosság 69 százaléka naponta, míg 93 százaléka heti rendszerességgel hallgat valamilyen rádiót. Ezek az arányok kettő, illetve egy százalékponttal magasabbak az országos átlaghoz képest, vagyis a budapestiek aktívabbnak mondhatóak a rádióhallgatás terén – állapítja meg a kutatást végző konzorcium.

A fővárosban az átlagos napi hallgatószám tekintetében fej-fej mellett állva a Rádió 1 (294 ezer fő) és a Sláger FM (288 ezer fő) állnak az élen. A harmadik helyért a Kossuth Rádió (237 ezer fő) a Music FM-mel (202 ezer fő) verseng. A Petőfi Rádiónak 168 ezer fős az elérése, a Klubrádiót 132 ezren hallgatják. Őket a Rádió Rock (98 ezer), a Bartók Rádió 66 ezer), a Jazzy Rádió (62 ezer), a Klasszik Rádió (52 ezer), a Dankó Rádió (45 ezer), a Lánchíd Rádió (40 ezer) és a Magyar Katolikus Rádió (22 ezer) követi.

Budapesti hallgatottsági adatok
Budapesti hallgatottsági adatok

Ha kíváncsi a néhány hete az Inspira által publikált mérési adatokra is, ide kattintson.

autórádió
Az állami Petőfi legyőzte az állami Kossuth Rádiót
A legújabb rádiós közönségmérési adatok alapján a Petőfi és a Kossuth után a Rádió 1 következik a teljes felnőtt lakosság körében országosan.
rádió keverőpult
Zavaros helyzetet okozhat a Médiatanács
A Class FM elindulna azon az országos kereskedelmi rádiós pályázaton, amit a Médiatanács a testület elleni per lezárultát ki sem várva írt ki a volt frekvenciájára, és ami miatt akár két eltérő rádiós cég is jogosan formálhat majd igényt a frekvenciára.
rádióstúdió
Máris csúszásban az állami hallgatottságmérés
Elég lassan halad a folyamat, amelynek végén az állam a kezébe veszi a magyarországi rádiók hallgatottságának mérését. Az eredeti tervhez képest hónapokkal csúszik az egész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik