Média

Fogytán a közösségi média iránti lelkesedés?

A Telenor távközlési világcég kutatási részlege szerint közel tíz év után belefáradunk idén a facebookozásba. Más fontos prognózisuk is van a technológiai és médiás trendeket illetően.
  • Egyre több ügyfélszolgálati feladatot látnak el a chatbotok;
  • Fontos lesz, hogy felelősen használjuk a mesterséges intelligenciát;
  • Egyre több helyen alkalmazzák majd a Dolgok Internetét;
  • A mobilinternet sebessége eléri a másodpercenkénti 5 gigabitet, ugyanakkor a felhasználók mind inkább belefáradnak a közösségi médiába.

Többek között ezek a Telenor Csoport kutatási részlegének legfontosabb jóslatai 2017-re.

Repülőgép-üzemmóddal védjük majd magunkat a Facebooktól

A Telenor Csoport által publikált kutatás szerint bár az Y-generáció (vagyis az 1980 és 1999 között születettek) tagjai idejük jelentős részét töltik appok és közösségi oldalak használatával, e tevékenységükben az idén jelentős változásra kerül majd sor. Közel tíz éve használhatjuk a Facebookot és társait, és láthatjuk ezeken a nap 24 órájában ismerőseink státuszfrissítéseit, üzeneteit és fotóit. A végtelen közösségi interakció azonban terhessé válhat, így a kutatórészlegénél arra számítanak, hogy 2017-ben az emberek egyre többször aktiválják majd okostelefonjaik repülő üzemmódját akkor is, ha csak egy kis nyugalomra vágynak. Az idén trendinek számít majd az is, ha valaki egyes közösségi oldalakon megszünteti a regisztrációját – vélekedik a telekommunikációs világcég.

A közösségi oldalakat használók frusztrációját a „posztigazság”-nak (post-truth) nevezett jelenség is fokozza, nem véletlen, hogy az Oxford Dictionaries ezt választotta 2016-ban az év szavának. A posztigazság azt a jelenti, amikor a közvéleményt az objektív tények kevésbé befolyásolják, mint az érzelmek és a személyes meggyőződés, vagyis az, hogy egy dolog igaz-e, mellékessé válik.

Ezek a cég jóslatai 2017-re
Ezek a cég jóslatai 2017-re

Az IoT teljes iparágakat alakít át

A Dolgok Internete (Internet of Things, IoT) már a tavalyi előrejelzésekben is szerepelt, de a technológia a prognózis szerint az idén fontos mérföldköveket fog elérni, komoly változásokat előidézve a legkülönbözőbb területeken, a mezőgazdaságtól kezdve a közlekedésig. 2017-ben az „IoT mint szolgáltatás” előretörése várható, amely teljesen új üzleti modellek és szolgáltatások, alkalmazások megjelenését teszi lehetővé. A legújabb IoT-alapú megoldásokat elsősorban online áruházakban, mobil alkalmazásboltokban és felhasználói fórumokban ismerhetik majd meg az érdeklődők. Fontos szerep hárul az úgynevezett LPWA-hálózatokra (Low Power Wide Area), amelyek kis fogyasztású, olcsó eszközök internetes kommunikációját biztosítják költséghatékonyan. A kis-, és nagyvállalatok mellett az idén várhatóan a kormányzatok számára is nyilvánvalóvá válik, hogy az IoT technológia alkalmazásával mennyivel hatékonyabban lehet különböző közszolgáltatásokat üzemeltetni. Ugyanakkor kulcsfontosságú feladat lesz az IoT-eszközökkel kapcsolatban felmerülő biztonsági aggályok orvoslása is, hiszen 2020-ra már világszerte 21 milliárd  ilyen eszköz lesz használatban világszerte.

A chatbot nemsokára az ügyfél legjobb barátja lesz

Bár chatbotot már tavaly is használt néhány cég (a Telenor hazai leányvállalata például épp az imént említett Facebookon működtet ilyet), a kutatók szerint a technológia további térhódítása várható 2017-ben. Ezek olyan számítógépes programok, amelyekkel hasonlóan lehet csevegni kérdés-válasz formájában, mintha egy emberrel chatelnénk, de a válaszokat mesterséges intelligencia küldi. Egyelőre a chatbotokkal való kommunikáció írásban történik, de a későbbiekben akár beszédfelismeréssel is kiegészíthető lesz, így a chatbotokkal hasonlóképpen társaloghatunk majd, mint egy emberrel. A chatrobotok különösen hasznosak lesznek a mobilszolgáltatók, de minden olyan vállalat számára is, amely ügyfélszolgálatot működtet, hiszen az algoritmusok a nap minden órájában, időzónától függetlenül segítséget tudnak nyújtani az ügyfeleknek.

Közelebb az 5G-hez

Bár egyes szolgáltatóknál már sikeresen teszteltek gigabites adatátviteli sebességű mobilinternetet (ilyen tesztek már Magyarországon is voltak), ezt világszerte csak kevés mobilcégnél valósították meg. 2017-ben azonban a prognózis szerint világszerte rengeteg ilyen kísérleti tesztüzem bejelentése várható, melyek fontos lépéseket jelentenek az 5G-s mobilszolgáltatások kereskedelmi bejelentése felé. Az európai kormányzatok számára az 5G bevezetése stratégiai fontosságú az iparra és társadalomra gyakorolt hatása miatt, így számos kísérleti üzem elindítása várható az egészségügyi, az autóipari és az energetikai szektorban.

Az 5G bevezetése egyebek mellett új antennatípusok, új, milliméteres hullámhosszon való rádiós kommunikáció bevezetését is igényli majd. Emellett olyan, ugyancsak új technológiák elterjedését is hozza mint a szoftveralapú megoldások (softwarization), vagy egy fizikailag létező mobilhálózat felszeletelése több logikai hálózatra (network slicing). Az 5G technológia egyes részeinek szabványait az erre illetékes szervezet 2018-ban tervezi rögzíteni, a végleges szabványt azonban várhatóan csak 2020-ban rögzítik, s csak ezt követően kerülhet sor a bevezetésre.

Nem taníthatjuk rosszra a mesterséges intelligenciát

A gépi mély tanulás, a deep learning már a 2016-os előrejelzésekben is kiemelt helyen szerepelt, így nem meglepő, hogy 2017-ben az egyik legfontosabb feladatnak a mesterséges intelligencia (MI vagy AI; artificial intelligence) felhasználásának szabályozása bizonyul majd a kutatási részleg szerint. A digitális szolgáltatásokat kínáló cégek már ma is elég széles körben alkalmazzák a mesterséges intelligenciát használó algoritmusokat: nemsokára nem is lesznek olyan szolgáltatások, amelyek ne használnák az MI-t valamilyen formában, hogy így igazodjanak minél hatékonyabban felhasználóik igényeihez.

Nem egyszerű feladat megérteni egy adott MI működését, például azt, hogy egy online téka mi alapján ajánl filmeket egy felhasználónak. Az ilyen gépi intelligenciák hatalmas adatmennyiségek feldolgozása nyomán képesek öntanulásra. Ha azonban nem a megfelelő adatokon „tréningezik” őket, működésük sem lesz megfelelő. Mivel az MI-t idővel akár az igazságszolgáltatásban vagy tanulók felvételiztetése során is alkalmazni lehet, fontos, hogy felelős, átlátható legyen a működése, és ne sértse az egyéni felhasználók magánszféráját sem – hívják fel a figyelmet a kutatók.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik