Média

A Telekom visszautasítja a FOX-szal kapcsolatos állításokat

tévénézés tv tévé
tévénézés tv tévé
A távközlési szolgáltató a 24.hu pénteki megkeresésére reagálva közölte: nem egyoldalúan veszi ki a FOX-csatornákat, hanem mert a kétoldalú tárgyalásokon nem tudtak megegyezni a FOX képviselőjével. Nem a TV2 miatt alakult így.

Nagy port kavart a hét második felében, amikor kiderült, hamarosan kikerülnek a FOX-csatornák (a FOX, a National Geographic és a Natgeo Wild) a Magyar Telekom televíziós csatornakiosztásából, bekerülnek viszont Andy Vajna TV2-jének új csatornái, például a Humor+ és az Izaura TV. Ennek kapcsán a FOX Networks Group egy közleményt is kiadott pénteken, amiben azt írta, hogy szomorúan értesült róla, hogy a távközlési szolgáltató így döntött, hiszen jövőre erős programkínálattal készülnek. A 24.hu még pénteken kereste az ügyben a Telekomot, amire a cég vasárnap este, vagyis mostanra reagált.

Válaszukból az derül ki, hogy a csatornakiosztást a Magyar Telekom, ahogyan a többi műsorterjesztő szolgáltató is, évről-évre a meglévő és új megállapodásai függvényében alakítja.

A Magyar Telekom a FOX Networks Grouppal (mint minden lejáró megállapodása kapcsán, más csatornák jogtulajdonosaival is) kétoldalú tárgyalásokat folytatott arról, hogy 2017-ben milyen keretek között tudják együttműködésüket meghosszabbítani. A megállapodás sikeressége azonban a tárgyalásokban résztvevő felek együttes döntésén múlik. Szemben más csatornákkal, sajnálatosan a FOX-ot és a National Geographic Channelt képviselő társasággal nem született olyan megállapodás, amely mindkét fél számára megfelelő lett volna. Így a Telekom megegyezés hiányában nem szerepeltetheti ezeket a csatornákat 2017-től a kínálatában

– írják a válaszban, ami alapján úgy tűnik, valójában csak arról van szó, hogy a Telekom és a FOX képviselői nem tudtak megállapodni egymással a műsortovábbítás feltételeiről. (Például a csatornának fizetendő jövő évi díjról.)

Más értékes csatornákkal pótolják a FOX-csatornákat

A távközlési szolgáltató válaszában egyébként az is írja, hogy nagyon is elismeri a FOX Networks Group csatornáinak értékeit, ezért is kaptak a Telekom kínálatában fontos helyet ezek a programok mostanáig. Arra törekedtek, hogy a két cég között végül meg nem született jövő évi megállapodás miatt kieső csatornákat tematikájában is hasonló programok tudják pótolni. Így az ismeretterjesztés területén a History csatorna, valamint a Travel került be a családi csomagba, de tovább erősödött például a Discovery Science, a DTX, Viasat History, Viasat Explorer elérhetősége azzal, hogy ezek a Nagyvilág csomagon túl az új, Szuper Családi HD csomagban is elérhetővé válnak olyan ugyancsak értékes csatornák mellett mint a Spektrum, a Discovery Channel, vagy a BBC Earth David Attenborough filmjeivel. Szintén a kínálat része lesz a hamarosan induló RTL Spike csatorna. Ugyanígy, a FOX-ot helyettesítő csatornaként továbbra is elérhető a hasonló tartalmakat kínáló AMC, a Cool, a Prime vagy a Comedy Central a Simpsons családdal, de a Szuper Családi HD csomag részévé váltak olyan sorozatokat kínáló csatornák is mint az AXN Black, az AXN White, a Sorozat+, vagy a Film+2.

A Telekom reményét fejezte ki, hogy 2017-ben is sikerül olyan kínálatot biztosítaniuk, amely minden igényt kielégít. A 2017 elejétől érvényes csatornakiosztás részleteiről egyébként számlavégi üzenetben értesítik majd az ügyfeleket, valamint a cég honlapján is megtekinthető lesz erről tájékoztatás a jövő héttől.

Nem a TV2 miatt történik mindez

A szolgáltató végül arról is írt, hogy a sajtóban megjelent találgatások, miszerint a TV2 Csoporthoz tartozó csatornák megjelenése miatt, egyoldalúan vette ki a Telekom a kínálatából a FOX Networks Group csatornáit, minden alapot nélkülöznek, hiszen minden egyes jogtulajdonossal, külön tárgyalások során született egyedi megállapodás a 2017-es együttműködésekről.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik