Média

A Sláger FM volt vezérigazgatója Andy Vajna rádiójához igazolt

Hauk Zoltán
Hauk Zoltán
Mától Hauk Zoltán, a Sláger FM volt vezérigazgatója a Rádió 1 kereskedelmi igazgatója. Feladata a Rádió 1 kereskedelmi osztályának felépítése, illetve üzleti stratégiájának kialakítása.

A bejelentést a Rádió 1 ügyvezetője, Bakai Mátyás tette meg:

Hauk Zoltán személyében, Magyarország egyik legtapasztaltabb rádiós kereskedelmi szakemberét igazolta le, személyével a Rádió 1 hosszú távon, innovatív megoldásaival kívánja üzleti partnereit kiszolgálni

–  mondta Bakai Mátyás.

Hauk korábban a Tematic Media Grouphoz tartozó Sláger FM vezérigazgatója és a Trimedia Sales House ügyvezetője volt. Szakmai pályafutásában hét évig a korábbi Rádió 1 kereskedelmi igazgatójaként a Rádió 1 hálózat és a helyi rádiók reklámértékesítéséért felelt.

Hauk szerint

ebben az évben a rádiós piac, jelentős változásokon ment keresztül, azonban a rádióhallgatók száma stabil. Az új csatornák, mint a Rádió 1 szélesíti a közönséget, a szegmentált kínálat a hirdető cégek számára is lehetőséget biztosít, hogy megfelelő csatornát használjanak reklámkampányaikhoz.

Az FM 96,4 MHz-es frekvencián sugárzó, Andy Vajna tulajdonában lévő Rádió 1 idén június óta fogható újra Budapesten. A zenei rádió elsősorban a 15-40 év közötti fiatal felnőttekre fókuszál.

A Rádió 1 a nyár folyamán óriásplakát-kampánnyal, tévés hirdetésekkel, sajtómegjelenésekkel vezette vissza a rádiós piacra a 2012-ben megszűnt Rádió 1 brandet. A Rádió 1 megszűnésekor az egyik leghallgatottabb budapesti csatorna volt.

Most még azt is jelezték: a Rádió 1-nél hamarosan újabb változások várhatók, amellyel a hallgatottság és a közösségi médiaaktivitás jelentős növekedésére számítanak.

Mint arról beszámoltunk, a Sláger FM irányítását nemrégiben a korábbi TV2-s kereskedelmi igazgató, Csikesz Erika vette át Hauk Zoltántól.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik