Média

Milliós pályázat az IAB-tól

Egymillió forintos keretösszeggel támogatási pályázatot hirdet szeptember 30-i határidővel az IAB Hungary.

Az IAB Hungary elnöksége legutóbbi ülésén fogadta el azt a korábban már ötletként megfogalmazott kezdeményezést, hogy évente meghirdeti tagjai körében projekt-támogatási pályázatát. Erre most először szeptemberben kerül sor, amikor az IAB összesen egymillió forint értékben szeretne olyan projekteket támogatni, amelyek a digitális kommunikáció fejlődését segítik.

Bárki pályázat, így csoportok, cégek vagy közösségek is, a lényeg, hogy legyen ötlete arra, hogy mivel lehetne segíteni a digitális reklámipart. Egyetlen feltétele a pályázatnak, hogy a csoport (vagy legalább egy része) tagja legyen az IAB-nak. A kiíró megfogalmazott néhány területet ahol kifejezetten hasznosnak látna új kezdeményezéseket, megoldásokat, de ezeken kívül is szívesen lát ötleteket, javaslatokat.

Az eddig felmerült területek:

  • teljes magyar digitális cégtérkép;
  • digitális kommunikációs névjegyzék;
  • közoktatásban alkalmazható játék a digitális kommunikációról;
  • idősebbek reklámtudatosságának fejlesztése;
  • fejlesztési, technológiai képzés a site-speed növelés érdekében;
  • egyedi, saját ötlet alapján meghatározott kutatás;
  • különleges, még nem volt konferencia;
  • adatvezérelt marketing és big data ismeretterjesztése;
  • digitális videós eszközrendszerek mérésének fejlesztése;

A pályázathoz egy másfél oldalas pályázati űrlapot kell kitölteni, ami bemutatja a javasolt projektet és az azt megvalósító csapatot, a tervezett időtávot valamint az igényelt támogatási összeget. A beérkező pályázatokról nyilvános prezentációs napon dönt az elnökség, még októberben. A nyertesekkel támogatási szerződést köt az IAB, és folyamatosan nyomon fogja kísérni a projekt alakulását, fejlődését.

Ez egy teljesen új modell, az elnökség nagy bátorságot mutatott akkor amikor elfogadta ezt az ötletet. Sohasem volt még olyan kezdeményezés, hogy egy szervezet a tagjainak direktben támogatási összeget adjon nyilvános pályázaton. Nagyon remélem, hogy sok projektötlet érkezik be és a legnagyobb probléma a sok ötlet közül való válogatás lesz. Mivel nem csak egy alkalomra tervezzük a projekteket így az esetleg lemaradókat mindenképpen tovább fogjuk vinni a következő időszakra. Közvetlen támogatást is szeretnénk nyújtani az esetleges pályázóknak az űrlap kitöltésében azért, hogy ne ilyen adminisztratív akadályokon bukjon el egy-egy jó javaslat

– mondta Máth András, a projektpályázat felelőse.

Az eredeti terv szerint 2-3 projektet szeretnénk kiválasztani az első alkalommal és cél az is, hogy ezekhez további szponzorokat szervezzünk az adott témához kapcsolódóan.Ebben az évben azt is szempontként határoztuk meg, hogy rövid határidővel már eredményeket felmutatni képes ötletek kerüljenek előtérbe annak érdekében, hogy a tagság és a szélesebb közvélemény számára is megmutathassuk ennek a projektnek az erejét. Sokszor hallottuk, hogy mennyi mindent kellene csinálnia az IAB-nak annak érdekében, hogy fejlődjön a hazai digitális reklámpiac – nos most mindenki elmondhatja, megmutathatja milyen elképzelései vannak – mert van rá forrás is

– tette hozzá Ziegler Gábor alelnök.

A pályázatok ügyében a palyazat@iab.hu email címre várják a kérdéseket, érdeklődéseket.

Az IAB Hungary a Magyar Reklámszövetség keretein belül 2008 novemberében létrejött szakmai szervezet, mely a nemzetközi Interactive Advertising Bureau (IAB) hazai képviselője, az IAB Europe tagja. A szervezetet 46 cég alapította, köztük ügynökségek, kiadók, kutatócégek, hirdetők és egyéb az online hirdetési piacon tevékenykedő szolgáltató cégek. A szervezetnek jelenleg 79 tagja van. A szervezet célja az online, interaktív, digitális marketing és reklámeszközök és megoldások ismertségének, használatának és elfogadottságának növelése, a digitális marketing iparág fejlesztése, a digitális média további erősítése, illetve szakmai érdekképviselet és érdekérvényesítés hazai és nemzetközi fórumokon, üzleti, társadalmi és kormányzati szervezetekben, de sokat dolgoznak egy iparági „közös hang” megteremtésén is.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik