Média

Magyarországra jön az Emmy-díj zsűrije

Kilenc magyar szakember is helyet kapott a tévés Oscar-díjként is emlegetett nemzetközi Emmy-díj zsűrijében. Budapesten lesz a héten az egyik elődöntő.

Közleményben tudatta az MTVA, hogy kilenc magyar szakember is helyet kapott a televíziós iparág Oscar-díjaként is emlegetett nemzetközi Emmy-díj zsűrijében, és szeptember 7-én Budapest ad otthont az Emmy-díj egyik elődöntőjének.

Az Emmy-díjat az amerikai televíziós produkciók díjazására hozták létre 1949-ben. Az 1973-ban alapított International Emmy (Nemzetközi Emmy-díj) az Egyesült Államokon kívül sugárzott televíziós produkciónak adható. Akárcsak az Oscar-díj esetében, az Emmy-díjat is több kategóriában ítélik oda.

Bár a zsűri pontos összetétele, és a Budapesten zsűrizett kategória is titkos az esemény végéig, annyit elárulhatok, hogy a budapesti elődöntő 18 fős zsűrijében 9 magyar szakember is helyet kapott

– idézi a közlemény Kálomista Zsuzsannát, az MTVA kereskedelmi és vagyongazdálkodási igazgatóját, a rendezvény budapesti háziasszonyát, Kálomista Gábor filmproducer feleségét.

Az elődöntőkbe jutott produkciók zsűrizése egy 20 országon átívelő rendezvénysorozat, amelynek egyik utolsó állomása Budapest. A magyar főváros után Lisszabon, Amszterdam és Montreal lesznek a zsűrizés következő állomásai.

Ez az esemény nagyon fontos elismerés Magyarországnak és a hazai televíziózásnak is, hiszen olyan európai televíziós szakemberek lesznek a vendégeink, akik a magyar kollégákkal együtt a tévés szakma legrangosabb díjáról döntenek Budapesten. Júniusban zsűritagként vehettem részt a bécsi fordulón, megtiszteltetés, hogy a Nemzetközi Televíziós Akadémia tagjaként az MTVA támogatásával aktív résztvevőivé válhattunk a díjazásnak. Nagyszabású rendezvényre készülünk az MTVA épületében, hogy a díj rangjához méltó módon bonyolíthassuk le az International Emmy elődöntőjének budapesti fordulóját

– tette hozzá Kálomista Zsuzsanna.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik