Média

A Pinterest, az Instagram, a Viber az év nyertese, a LinkedIn inkább a vesztese

Tavalyhoz képest az Instagram, a Pinterest és a Viber is tudott új regisztráltakkal bővülni, az Instagram esetében pedig a tagokon belül az oldalt látogató felhasználók aránya is nőtt – olvasható a KutatóCentrum Social Media Report 2016 kutatásában. A Microsoft által felvásárolt LinkedIn viszont nem tudott növekedni. A felmérés arra is rámutatott, hogy ma már minden negyedik felhasználó gyakrabban jelentkezik be a közösségi terek valamelyikére mobilról, mint asztali számítógépről.

A Facebook egyeduralmát egyelőre egyetlen közösségi platform sem tudta megrendíteni: az oldalnak 1,55 milliárd felhasználója van világszerte, míg a második helyen álló WhatsApp is „csak” 900 millió taggal büszkélkedhet. Hazánkban is évek óta egyértelmű a Facebook elsősége: a KutatóCentrum Social Media Report 2016 adatai szerint a 18-59 éves internetezők 88 százaléka megtalálható az oldalon, 85 százaléka látogatja is azt valamilyen rendszerességgel.

Ezek az arányok 2012 óta nagyjából állandóak, míg más platformok esetében kisebb-nagyobb változások figyelhetők meg.

A regisztráltak számát tekintve második helyen álló Google+ például ezen időszak alatt 35 százalékról 55 százalékra növelte felhasználói bázisát, az oldalt látogató tagok aránya azonban – a kismértékű növekedés ellenére – továbbra is kifejezetten alacsony, mindössze 26 százalék. A dobogó harmadik helyét elfoglaló Viberen közel minden második internetező regisztrált (46%), 35 százalék használja is az alkalmazást.

A regisztrációk eloszlása
A regisztrációk eloszlása

A képmegosztók az idei év győztesei

A legnagyobb növekedést az utóbbi években egyértelműen a képmegosztó oldalak, így a Pinterest és az Instagram produkálták: „2014 és 2016 között előbbi több mint megkétszerezte, utóbbi pedig megháromszorozta a felhasználók arányát, míg az aktivitás még ennél is nagyobb mértékű ugrást mutatott” – emelte ki Balogh Szilvia, a KutatóCentrum elemzője.

Így mostanra a 18-59 éves magyar internetezők 16 százaléka rendelkezik Pinterest regisztrációval, míg az Instagramon jelen lévők aránya 18 százalék. Az Instagram közösségének kétharmada rendszeresen látogatja is az oldalt, de az aktivitási ráta a Pinterest esetében is kiemelkedő (62%).

Az év vesztese a Twitter és a LinkedIn

A közösségi platformok vesztese idén a Twitter és a LinkedIn: ha minimálisan is, de mindkét oldal veszített hazai táborából, a LinkedInnél – annak ellenére, hogy profilját tekintve egyedülálló – az aktivitási index is kis visszaesést mutat.

Kevés a snapchates

Az Amerikában nagy kedvencnek számító Snapchat idén sem hódította meg a magyar közönséget, sem a regisztrált tagok, sem a valamilyen rendszerességgel belépő felhasználók aránya nem nőtt az elmúlt évben, bár az alkalmazás aktivitási indexe figyelemreméltó (66%).

Aktivitási index
Aktivitási index

Nőuralom a közösségi médiában

A legtöbb közösségi oldalon a nők vannak többségben, ez alól a Snapchat, a LinkedIn és a Twitter jelent csak kivételt. A diplomások aránya a LinkedInen és a WhatsAppon a legmagasabb, míg a budapestiek az utóbbi kettő mellett a Twitteren és a Pinteresten vannak az átlagnál magasabb arányban.

A két nagy képmegosztó regisztrált tagjai többnyire fiatalok, a legfiatalabbak „játszótere” pedig továbbra is a Snapchat: a felhasználók 73 százaléka a 18-29 éves korosztályba tartozik. Ugyanezen oldal felhasználói azok, akik jellemzően a többi közösségi téren is rendelkeznek fiókkal, de az Instagram regisztráltjai is előszeretettel hoznak létre profilt más felületeken. „Az internetezőkre egyébként nem ez a jellemző, a kutatásban megkérdezettek kétharmada mindössze egy-két közösségi oldalt keres fel rendszeresen, és elenyésző azok száma, akik négynél több aktív regisztrációval rendelkeznek” – ismertette a kutatás eredményeit Balogh Szilvia.

Nagy lehetőségek a mobilban

A válaszadók háromnegyede napi szinten felkeresi valamelyik közösségi teret, a megkérdezettek 41 százaléka – elsősorban a 18-29 évesek – üzenetküldésre is elsősorban a közösségi oldalakat használja. Az okostelefonos belépések is egyre gyakoribbak:

Már minden negyedik megkérdezett jelentkezik be gyakrabban valamelyik közösségi oldalra mobilról, mint számítógépről, a 30 év alattiak közül pedig minden második

– emelte ki Balogh Szilvia.

A kutatásból az is kiderült, hogy minden harmadik megkérdezett munkaidőben is látogatja a közösségi oldalakat, ami 5 százalékponttal alacsonyabb, mint egy éve. A megkérdezettek 16 százaléka nyilatkozta, hogy kevesebb időt tölt a közösségi oldalakon, mint korábban.

Regisztrált és aktív tagok aránya

Így készült a kutatás

A KutatóCentrum kutatása 2016. február-márciusban online adatfelvétellel zajlott. A felmérésben 1000-en vettek részt, a minta életkor, nem, településtípus és régió tekintetében reprezentatív a 18-59 éves internetezőkre. A kutatás idei adatfelvétele kilenc közösségi oldalt vizsgált, ezek a következők: Facebook, Google+, Twitter, LinkedIn, Instagram, Pinterest, Snapchat, Viber, WhatsApp.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik