Média

Tech-cégek kezében a médiaipar jelene és jövője

Az öt nagy technológiai óriás - élükön a Facebook és a Google - már a display reklámpiac 65 százalékával rendelkezik – derül ki a Pew Research Center hírpiaccal foglalkozó éves kutatási jelentéséből, amely kitért a mobilmédia előretörésére és a napilappiac visszaesésére is.

Az elmúlt időszakban is folytatódott a mobilos médiafogyasztás előretörése, miközben a médiavállalatok elkezdték használni az új közösségi platformokat, de még kérdésesnek látják a bevételi modellek alakulását, aggodalmuknak pedig jó alapot szolgáltathat, hogy az öt nagy technológiai óriás (a Facebook, a Google, a Yahoo, a Microsoft és a Twitter) mostanra megszerezte a display médiapiac 65 százalékát – többek között ezek a megállapítások olvashatók a napokban megjelent, a hírmédia állapotával, aktuális trendjeivel és a digitalizáció hatásaival foglalkozó, a Pew Research Center által kiadott State of the News Media című jelentésben.

A közösségi média bekavar

A Pew jelentése többek között megállapítja, hogy a Facebook, a Snapchat és más közösségi platformok uralták az újságírással kapcsolatos közbeszédet az elmúlt egy évben. Miközben a médiavállalatok rászoktak a Facebook Live (élő videóközvetítési szolgáltatás), az Instant Articles és a Snapchat Discoverhez hasonló eszközök használatára annak érdekében, hogy ezek segítségével is bővítsék közönségüket, a tartalomtulajdonosokat aggodalommal töltötte el az üzleti, árbevételi modellek megváltozása.

A Pew szerint az amerikai felnőttek közel fele ma már a Facebookon tájékozódik a hírekről.

Eközben a napilapok példányszáma 2014 és 2015 között 7 százalékot esett, a nyomtatott hírpiacon pedig 8 százalékkal csökkentek a kiadóvállalatok hirdetési bevételei.

StateofNews1

StateofNews2

A mobilreklám 53 százalékra jött fel

A jelentés egyik legfőbb közlése, hogy az elmúlt időszakban tovább folytatódott a mobilmédia előretörése, a médiafogyasztók kezdenek egyre jobban rászokni erre a platformra, így aztán 2014 és 2015 között a mobilos hirdetési bevételek 65 százalékot növekedtek. 2015-ben már 31,6 milliárd dollár volt a mobilreklám piac összvolumene, ami a teljes digitális reklámpiacon belül már 53 százalékot tett ki.

StateofNews3

Bár a 65 százalékos ugrás meglehetősen jelentősnek számít, valójában egyébként némi lassulásról lehet beszélni, hiszen néhány évvel ezelőtt még három számjegyű volt a növekedés, köszönhetően annak, hogy a bázis, ahonnan a növekedés történt, eleinte még nagyon kicsi volt.

A mobilreklámokból származó bevétel 2015-ben 183 milliárd dollár volt, és ezzel a teljes reklámköltések 17 százalékát adta. A Pew arról is beszámolt, hogy az általuk megvizsgált 110 jelentős médiaipari szereplőből 99-nek már több egyedi látogatója volt a mobilra optimalizált oldalán, mint a hagyományos website-ján.

Jönnek fel a videóba ágyazott reklámok

Folytatódott a videóba ágyazott reklámok menetelése is. 2015-ben 7,7 milliárd dollár bevétel származott e szegmensből, ami 46 százalékos növekedést jelent. A videoreklám a display típusú reklámbevételek 29 százalékát tette ki.

StateofNews4

Az öt technológiai óriás még inkább mindent visz

 A Facebook, a Google és társaik elviszik a médiapiaci bevételeket
A Facebook, a Google és társaik elviszik a médiapiaci bevételeket

A jelentés arra is rámutat, hogy öt technológiai cég, a Google, a Facebook, a Yahoo, a Microsoft és a Twitter vitte el 2015-ben a teljes digitális reklámpiacból származó bevételek 65 százalékát, összesen 59,6 milliárd dollárt. Ez a felsorolt vállalatok szerepének további erősödését mutatja, ugyanis 2014-ben ezen cégek a piac 61 százalékát tudhatták magukénak.

A felsorolt cégek közül csak a Facebook a display piac 30 százalékával rendelkezett (8 milliárd dollár) 2015-re, ami 5 százalékos piaci növekedés 2014-hez képest.

A Pew szakemberei ennek kapcsán arra figyelmeztettek, hogy a technológiai cégek alapjaiban változtatják meg a tartalomiparágat, hiszen korábban a médiavállalatok nagy mértékben kontrollálni tudták a hírtermékeik és szolgáltatásaik valamennyi folyamatát, beleértve az eredeti tartalom-előállítást, az írást és a gyártást, a csomagolást, a szállítást, a közönségélményt, azonban a technológiai vállalatok saját céljaik érdekében képesek megváltoztatni a bevált sémákat.

A napilappiac küzdelmei miatt egyre kevesebben dolgoznak a területen

A Pew jelentése arról is beszámol, hogy a napilappiac visszaesése miatt a nyomtatott napilapoknál dolgozók száma folyamatosan csökken, 2014-ben például 10 százalék körüli mértékben, 32.900-ra zuhant az újságírók száma. 1994 és 2014 között több mint 20 ezer álláshely szűnt meg, ami 39 százalékos csökkenés. Az Egyesült Államokban egyébként már többen dolgoznak digitális szerkesztőségeknél, mint a sajtópiacon.

StateofNews9

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik