Média

Kiterítette számait a UPC és tulajdonosa, a Liberty Global

A UPC Magyarország és anyavállalata, a Liberty Global is közzétette első negyedéves üzleti eredményeit. Szépen növekedtek.

Erős számokkal zárta a 2016-os üzleti év első negyedévét a Liberty Global plc, a világ vezető nemzetközi kábelkommunikációs vállalatcsoportja, amely tegnap jelentette be a március 31-én zárult első üzleti negyedévének pénzügyi és működési eredményeit a Liberty Global Csoportra és a LiLAC Csoportra vonatkozóan.

Az üzleti eredmények alapján a vállalat RGU-inak (Revenue Generating Unit: jövedelemtermelő szolgáltatási előfizetési egység, azaz előfizetés) száma 2016 első negyedévében megkétszereződött az előző év azonos időszakához képest, és így elérte a 156 ezret. A sikeresen végrehajtott áremelések a 2016-ra tervezett további növekedés biztosítékai lehetnek.

A folyamatos hálózatfejlesztéseknek köszönhetően 2016-ban a tervek szerint összesen 1,5 millió új háztartásba jut el a Liberty szélessávú hálózata. A vállalat 4,6 milliárd dollár bevételt könyvelt el, ami 3 százalékos korrigált bázisú növekedést jelent. Chilében 8%, Németországban és Belgiumban pedig 5-5 százalékos volt a korrigált bázisú növekedés.

A korrigált bázisú működési cash flow (OCF) az előzetes várakozásoknak megfelelően 3 százalékos növekedéssel elérte a 2,1 milliárd dollárt. A működési bevétel 587 millió dolláros értékkel, 5 százalékot gyarapodott el az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Elsősorban a kifizetések időzítésének köszönhetően a negatív szabad cash flow (FCF) értéke 85 millió dollár volt, igazolva azokat az előzetes célkitűzéseket, amelyek a 2016-os üzleti évre 2 milliárd dollárt meghaladó FCF értéket irányoznak elő. Az üzleti jelentésben az is áll, hogy a Liberty Global 286 millió dollár saját tőkét vásárolt vissza 2016 első negyedévében.

Mike Fries, a Liberty Global vezérigazgatója az első negyedéves eredményeket értékelve elmondta:

Saját elvárásainkat is meghaladja az RGU-k számának 150 ezres növekedése, bizonyítva, hogy minden termékünk tekintetében lendületesen tudjuk növelni teljesítményünket. Továbbra is jelentős hangsúlyt fektetünk az innovációra és a hálózatfejlesztésre, hiszen célunk a felhasználói élmény kiterjesztése. 2016-ban az előfizetések számának további növekedésére számítok.

A UPC Magyarország is magabiztosan növekedett

Anyavállalata, a Liberty Global 2016. évi első negyedéves üzleti jelentését követően a UPC Magyarország is közzétette eredményeit szerdán. Az adatok továbbra is magabiztos növekedést mutatnak. A cég az év első három hónapjában 21 ezer új háztartásra terjesztette ki hálózatát, mobil-előfizetőinek száma pedig a negyedév végére 40 ezerre nőtt.

A magyar cég 2016 első három hónapjában ismét növelte bevételeit az előző év hasonló időszakához képest. Ez sorban a kilencedik negyedév, amely a szolgáltató számára stabil bevételnövekedést hozott, ami azt jelzi, hogy a vállalat a kiegyensúlyozott fejlődés útján halad.

A UPC az év elején jelentősen növelte szolgáltatási területét: az első három hónapban 21 ezer új háztartásra terjesztette ki hálózatát, így Magyarország legnagyobb lefedettségű 500 Mbit/s sebességre képes, gyors internetszolgáltatása már a teljes UPC hálózat 87 százalékán elérhető. Március végére a cég ügyfeleinek száma elérte a 810 ezret; különböző tévés, internetes, mobil- és telefonos szolgáltatásokhoz kapcsolódó előfizetéseinek száma (Revenue Generating Unit) pedig – 32 ezerrel – 1 840 000-re nőtt.

A vállalat márciusban ünnepelte a korlátlan adatforgalmat kínáló UPC Mobil elindításának első évfordulóját, ennek eredményeiről is beszámoltak a gyorsjelentésben. A UPC Mobil előfizetői köre dinamikusan növekedett az első negyedévben, így a cég mobilszolgáltatásait ma már 40 ezer ügyfél használja.

Az első negyedévben a UPC tovább erősítette vezető pozícióját a magyar digitális tévé piacon. Tévés szolgáltatásának kiemelkedő eredményeihez nagymértékben hozzájárult MyPrime, havi előfizetéses, korlátlan online videotékájának népszerűsége is: a 2016 januárjától áprilisig tartó időszakban 84 százalékkal nőtt azok köre, akikhez nem csomagban jut el a szolgáltatás, hanem külön előfizettek rá.

Újabb 21 ezer háztartásban tettük elérhetővé szolgáltatásainkat az első három hónapban, ennél lendületesebben nem is indulhatott volna az év

– idézi a gyorsjelentés kapcsán kiadott közlemény Magnus Ternsjöt, a UPC Magyarország vezérigazgatóját.

Nagyon elégedett vagyok vállalatunk negyedévről negyedévre felmutatott teljesítményével, és örömmel látom, hogy mobilüzletágunk is egyre inkább hozzájárul eredményeinkhez. Nem állunk le az innovációval sem: egy jelentős tévés újítással készülünk, melynek bejelentése a közeljövőben várható.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik