Média

Nagyot ment a nemzeti hírtévé, legalábbis a Nézőpont Intézet szerint

M1
M1
Egy év alatt nagyot javított az M1, állítólag másfélszer többen tartják szükségesnek, mint korábban. Igaz, az ellenzéki válaszadók körében nagy az elutasítottsága.

A magyarok 53 százaléka szükségesnek tartja a közszolgálati hírcsatornát

– ez derül ki a kormányközeli Nézőpont Intézet legújabb, most publikált közvélemény-kutatási adataiból. A sajtóban sokszor csak nemzeti hírtévéként emlegetett M1 csatornára vonatkozó felmérésük adata azért érdekes, mert

ez másfélszer több mint az egy évvel ezelőtti 35 százalék, amikor az M1-et hírcsatornává alakították.

A Nézőpont Intézet szerint a nemzeti hírcsatorna megítélését egyébként nagyban befolyásolja a válaszadók politikai szimpátiája, ugyanis

az MSZP, DK, Együtt, PM, valamint az LMP szimpatizánsok körében 59 százalékos, a Jobbik-szimpatizánsok körében 42 százalékos az M1 elutasítottsága. A kormánypárti szimpatizánsokat nézve ugyanakkor tavalyhoz képest 21 százalékponttal többen (a Fidesz-KDNP szimpatizánsok 74 százaléka), míg az ismeretlen pártpreferenciával rendelkezőket nézve 19 százalékponttal többen (az ismeretlen pártpreferenciával rendelkezők 47 százaléka) tartják szükségesnek a közszolgálati hírcsatornát.

A Nézőpont Intézet közmédiára vonatkozó adatai
A Nézőpont Intézet közmédiára vonatkozó adatai

A Nézőpont Intézet egyébként telefonon kérdezett meg 1000 embert március 10. és március 13. között a témáról. Közlésük szerint a minta a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint reprezentatív. Hozzátették, hogy 1000 fős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

A kérdést egyébként – ahogy a fenti grafikán is látszik – úgy tették fel, hogy az csak általánosságban vonatkozott arra, hogy van-e szükség közszolgálati hírcsatornára, tehát a válaszadók nem okvetlenül a jelenlegi M1-ről alkottak véleményt a telefonos megkérdezéskor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik