Média

A Médiatanács tehetetlen a Való Világgal szemben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának eheti ülésén 65 döntés is született, ezek közül az egyik legérdekesebb, hogy ugyan megállapították, hogy a Való Világ 7 egy adásával megsértették a korhatár-besorolási szabálytalanságot, de nem tudnak fellépni az ügyben, mivel a médiaszolgáltató nem a magyar joghatóság alá tartozik. Bejelentették azt is, hogy 42 televízióval szemben eljárás indul, mert vélhetően nem teljesítették a magyar és európai alkotásokra törvényben előírt műsoridőt. Közölték azt is, hogy   pályázható lesz egy esztergomi és egy gyulai rádiós frekvencia, valamint publikálták a szponzorált tévéműsorokról szóló felmérést is, amely szerint a TV2 időjárás-jelentése a legkedveltebb a támogató cégek körében.

Délben ment az RTLII-n a Való Világ 7

Érdekel a content marketing?

banner_300x250_fiu_nlc_24
Jelentkezz a márciusban induló képzésre!

Az RTLII-n közzétett Való Világ 7 műsorszám tavaly január 20-án délben közzétett adása kapcsán a Médiatanács megállapította, hogy a CLT-UFA SA médiaszolgáltató nyilvánvalóan és súlyosan megszegte a korhatár-besorolási szabályokat, mivel a műsort a mély érzelmi kötődésektől mentes, a szexualitást középpontba állító párkapcsolati minták bemutatása miatt a 12 éven aluliak számára nem ajánlott minősítés helyett 16 éven aluliak számára nem ajánlottként és 21 óra után kellett volna műsorra tűznie. Tekintve, hogy a januártól Luxemburgban – korábban Romániában – bejegyzett médiaszolgáltató továbbra sem tartozik magyar joghatóság alá, a médiatörvény és az uniós szabályok szerint a hazai testület jogi mozgástere korlátozott. A testület csak szigorú feltételek megléte esetén járhat el külföldi joghatóság alá tartozó médiaszolgáltatóval szemben: így teljesülnie kell, hogy a szolgáltató uniós tagállamban letelepedett cég legyen, a médiaszolgáltatás Magyarország területére irányuljon, valamint hogy a kifogásolt műsorszám nyilvánvalóan és súlyosan sértse meg vagy a korhatár-besorolási, a gyűlöletkeltés tilalmára, vagy éppen a kiskorúakra fokozottan káros tartalmak tilalmára vonatkozó törvényi előírásokat. Ha egy éven belül összesen három azonos típusú szabálytalanságra is fény derül, akkor a harmadik alkalommal a Médiatanács kezdeményezésére Magyarországnak lehetősége nyílik konzultációt kezdeményezni az érintett tagállammal az Európai Bizottság bevonásával az alkalmazandó jogkövetkezményekről.

Az aktfestmény nem pornográf

Állampolgári bejelentés kapcsán megvizsgált a Médiatanács egy, a 444.hu portálon február 15-én megjelentetett cikket, amely egy Facebook-felhasználó – aktfestmény közzététele miatt történt – felfüggesztéséről szólt. A Médiatanács azt állapította meg, hogy a bejelentő álláspontjával szemben a cikk nem pornográf, így nem sérthette meg a kiskorúakat esetlegesen súlyosan károsító médiatartalmakról szóló törvényi rendelkezést. A Médiatanács ezért – jogsértés hiányában – nem indít az ügyben hatósági eljárást.

Burkolt patikareklám és kirekesztés

A Szombathelyi Televízió időjárás-jelentésében egy alkalommal, tavaly novemberben közzétett burkolt patikareklám miatt a testület figyelmeztette a televízió szolgáltatóját. Az NMHH Médiatanácsa közölte azt is, hogy hatósági eljárás indul a Hatoscsatornán a Tabuk, titkok, tények című műsorban február 7-én elhangzottak miatt, amelyek a Médiatanács szerint alkalmasak lehettek a mozgássérültek kirekesztésére, mert a meghívott vendég többek között „rossz emberek inkarnációiként” írta le az érintett csoportot, és a kijelentést a műsorvezető sem ellensúlyozta.

Széles tévéje nem sugárzott elég magyar és európai művet?

Szintén hatósági eljárás indul a Bonum TV, az Echo TV, a Filmmánia, a 4-es és 5-ös csatorna, a Pannon TV és 36 helyi kisközösségi televízió üzemeltetőjével szemben, mert adatszolgáltatásuk alapján vélhetően a médiatörvényben, illetve az uniós rendelkezésekben foglaltakhoz képest túl kevés európai, illetve magyar művet tűztek műsorra. A televízióknak évi műsoridejük több mint felét európai művek, több mint harmadát magyar művek bemutatására kell fordítaniuk, és évi műsoridejük legalább 10 százalékában olyan európai műveket, legalább 8 százalékában pedig olyan magyar műveket kell bemutatniuk, amelyeket tőlük független műsorkészítővel készíttettek, vagy más műsorkészítőtől öt évnél nem régebben készült műként szereztek be.

Rádiófrekvencia-pályázat Esztergomban és Gyulán

Csütörtöktől nyilvánosak az NMHH honlapján a 19 ezer fős vételkörzetű Esztergom 98,1 MHz, valamint a 31 ezer fős vételkörzetű Gyula 90,5 MHz helyi rádiós frekvencia végleges pályázati felhívásai. A kereskedelmi jellegű hasznosításra a pályázati ajánlatokat Esztergom esetében április 11-én, Gyula esetében április 14-én lehet majd benyújtani. A Médiatanács döntött egy kisközösségi pályázati felhívástervezetének közzétételéről is, amely a budapesti terézvárosi telephelyű, egy kilométeres sugarú rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi hasznosítását célozza.

Felmérték a televíziós műsorszponzoráció helyzetét is

Megjelent a www.nmhh.hu oldalon a legfrissebb tanulmány a tévéműsorokban közzétett szponzori üzenetekről. A tavalyi második félévet felölelő jelentés szerint a több mint ezer támogató cég négyötöde csatornahű, azaz csupán egyetlen televízióban jelenik meg támogatóként. A hat hónap alatt közzétett több mint 87 ezer támogatói üzenetet 547-féle műsorban, a folyamatosan monitorozott RTL Klubon, a TV2-n, a Duna Televízión, valamint az – egy-egy hónap erejéig feltérképezett – ATV-n, a Life Networkön, az m4-en, a sport1-en, a Viasat3-on és a Viva televízión mutatták be. A szpotok aránya az összműsoridőhöz képest egy százalék körül alakul, amely évről évre lassú emelkedést mutat.

A legtöbb üzenetet a TV2 időjárás-jelentése vonzotta (10 636 darab), a legtöbbször feltűnő szpot a HUF-BAU építőpontokat népszerűsítette (1403 alkalommal). A céges összesítésben a pálmát a Magyar Telekom Nyrt. vitte el, amely nyolcféle üzenetet közölt összesen 3271 alkalommal, 5 óra 3 perc összidővel. A legtöbbet költő szektor a szolgáltatás volt, amelynek sikerét a vendéglátóhelyek által felajánlott voucherek és kulturális eseményekre szóló nyereményjegy-felajánlások alapozták meg. A szponzori kommunikáció többsége – 69 százaléka – minimalista: csupán a céglogót vagy -nevet jeleníti meg egy-egy álló inzerten.

Az NMHH közölte, hogy az elmúlt három évben  1 millió vagy afeletti bírságot 51 esetben szabott ki a Médiatanács vagy a Hivatal, ebből 28 esetben valamelyik közszolgálati adó volt érintett, összesen több mint 51,6 millió forint értékben. A TV2-re 12 eset miatt 53,3 millió forintot, az RTL Klubra 9 alkalommal összesen 71,2 millió forint bírságot szabtak ki. Az ECHO TV 1,66 millió forintot, a Film Mánia csatorna 1,2 millió, a 4-es csatorna 1 millió forint bírságot kapott egy-egy jogsértés miatt.

Az NMHH Médiatanács és Hivatal bírságolási gyakorlata számokban
Az NMHH Médiatanács és Hivatal bírságolási gyakorlata számokban
A leggyakoribb bírságolási okok
A leggyakoribb bírságolási okok
Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik