Média

Megszűnik az Al Jazeera amerikai adása

Al Jazeera
Al Jazeera
Az arab hátterű Al Jazeera America várhatóan április 30-án fejezi be adását.

Tudom, hogy az AJAM bezárása nagy csalódás lesz mindenki számára, aki fáradhatatlanul dolgozott a hosszú távú jövőnkért

– áll abban az írásban, amit Al Anstey, az Al Jazeera America vezérigazgatója jegyez, és ami alapján idén tavasszal megszűnik a műholdon és kábelen is fogható hírcsatorna. A televízió történetének szomorú végét egyébként már az Al Jazeera Twitter-oldalán is bejelentették.

A bezárás oka, hogy az Al Jazeera America az indulásától kezdve súlyos nézettségi problémákkal küzdött, hiszen mindössze 20 és 40 ezer közötti néző választotta a főműsoridőben a CNN Money adatai alapján. Emellett az iparágban többen arról is beszélnek, hogy összefüggés lehet az olajárak drasztikus esése és a csatorna bezárása között. Az AJAM tulajdonosa ugyanis a katari kormány, amelynek legnagyobb bevétele olajtermelésből származik. A valószínűbb magyarázatnak mégis inkább a nézettséggel kapcsolatos probléma tűnik.

Az Al Jazeera hírhálózatának kedvelői számára egyébként némi vigaszt jelenthet, hogy az anyacég nemzetközi szintű digitális terjeszkedésre készül, és ennek az amerikai nézők is haszonélvezői lehetnek.

Az AJAM 2013. augusztus 20-án kezdte meg adását, mindössze néhány hónappal azután, hogy a katari székhelyű Al Jazeera Media Network megvásárolta Al Gore volt amerikai alelnök Current TV-jét 500 millió dollárért.

Az Al Jazeera America főhadiszállása a New York-i Manhattan Centerben található, de emellett 12 más amerikai városban is jelen voltak, köztük Washingtonban, Chicagóban, Detroitban, Nashville-ben, Los Angelesben, Seattle-ben, New Orleans-ban, Dallasban, Denverben, Miamiban, San Franciscóban. Ez utóbbi hely volt a korábbi Current TV központja. Egyébként itt készült az AJ+ nevű online csatorna is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik