Média

A világpremierrel egyidőben érkeznek az új X-Akták

X Akták 2016
X Akták 2016
Az X-Akták a '90-es évek egyik legsikeresebb sorozata volt, a széria 202 epizódja alatt 16 Emmy-díjat kapott. Tizenhárom év után a készítők most visszahozzák a sorozatot, amely egy 6 részes új évadot kapott.

A 2016-os év talán egyik legjobban várt filmsorozata az X-Akták 13 éves kihagyás után elkészített vadonatúj évada. A főszerepekben ezúttal is Gillian Anderson és David Duchovny formálja meg Dana Scully és Fox Mulder személyét, de olyan ikonikus karakterek is visszatérnek, mint például a Cigarettázó Férfi. A történet középpontjában ezúttal egy olyan világméretű összeesküvés felderítése áll, amely számos korábbi rejtélyre is magyarázatot adhat, vagyis Scully és Mulder újranyitják az X-Aktákat.

Az Egyesült Államokban világpremierként január 24-én este mutatják be az első epizódot, majd alig 24 órán belül Magyarországon, szinkronizáltan is megnézhetik a nézők az új évad új részét, méghozzá a Cool-on, 25-én este 21:10-től. Sőt, a második epizódra sem kell majd sokat várni, hiszen azt már január 26-án, kedden este leadja Magyarország legnépszerűbb kábelcsatornája. Ezt követően az évad további négy epizódját kedd esténként 21:10-től láthatják a rajongók.

Már elérhetők a filmsorozat első magyarországi promói:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik