Média

Ügynökséget választott a világ legnagyobb hirdetőinek egyike

unilever
unilever
2016-tól a WPP-hez tartozó Mindshare ügynökség látja el az Unilever globális médiaügynökségi feladatait.

Ismét a Mindshare-t választotta globális médiaügynökségi feladatainak ellátására az Unilever.

Az eddig meglévő megbízások mellett az ügynökség új országokat is megnyert, így 2016-tól már 60 piac, köztük a magyar koordinálásáért is felel majd.

Nick Emery, a Mindshare Global vezérigazgatója szerint: „az Unilever nem csak a világ legnagyobb hirdetőinek egyike, hanem egyben a leghaladóbbak között is ott van. Óriási kiváltság és egyben fantasztikus visszajelzés csapatunknak, hogy immár 60 országban dolgozhatunk együtt.”

A tavaly 83 milliárd forintot meghaladó árbevételű Unilever 1991 óta a magyar piac meghatározó szereplője.  Az Unilever Magyarországon három gyárral rendelkezik: a Nyírbátori Háztartás-Vegyipari Gyárral, a Veszprémi Jégkrémgyárral és a Röszkei Élelmiszergyárral.

A cég a budapesti irodában és a három gyárban több mint 1500 munkavállalót foglalkoztat (állandó és ideiglenesen foglalkoztatott munkavállalók száma együttesen).  Magyarországon az Unilever három kategóriában van jelen és több mint 25 márka termékeit forgalmazza. Többek között az alábbi márkák tartoznak hozzájuk: Knorr, Delikát, Bertolli, Flora, Globus, Rama, Delma, Lipton, Saga, Liga, Cif, Coccolino, Domestos, Flóraszept, Dove, Dove Men+Care, Signal, Amodent, Baba, Gabi, Axe, Rexona, Toni&Guy, Algida, Magnum, Carte d’Or, Big Milk, Cornetto.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik