Média

Jótékonysági kampányba kezd a közmédia

Jónak lenni jó - MTVA
Jónak lenni jó - MTVA
Sajtótájékoztatón jelentette be az MTVA, hogy a közmédia a „Jónak lenni jó!” című jótékonysági kampányával 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) tevékenységét támogatja. A december 13-i tematikus napot a közszolgálati média kampánnyal vezeti fel csatornáin. Az összegyűlt adományokat a beteg gyermekek gyógyítására, a sérült gyermekek fejlesztésére, terápiájára fordítják.

A közmédia képviseletében Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója a mai sajtótájékoztatón kifejtette: a közmédia számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, a hátrányos helyzetűek, az elesettek – és különösen – a gyermekek problémáinak feltárása, és a megoldásban nyújtott segítség. A közmédia minden lehetséges eszközével igyekszik közreműködő kapocs lenni az adott ügy, illetve a segíteni szándékozó nézők között. A Jónak lenni jó negyedik éve a közszolgálat kiemelt ügye, rendkívül népszerű a nézők, de a készítők körében is.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke bejelentette, hogy Lewis Hamilton, Forma 1-es világbajnok egy overállját ajánlotta fel árverezésre a jótékonysági akcióhoz kapcsolódva. Az elnök hangsúlyozta, nagyon bízik benne, hogy a „Jónak lenni jó!” program közreműködésével – látva az eddigi eredményeket – az NGYSZ minél több rászorulón segíthet majd. A szomorú párizsi események hatására az NGYSZ úgy döntött, hogy minden áldozat családjának egy karácsonyi csomagot küld. A Gyermekmentő az adományokon túl az önkéntes segítők jelentkezését is várja.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója felszólal a közszolgálati média "Jónak lenni jó!" elnevezésû jótékonysági kampányának bejelentésén, mellyel 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálatot (NGYSZ) támogatja a fóti Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat Fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában 2015. november 16-án. Mellette ül Molnár Márta, a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat irodavezetõje, Bozori Gabriella, a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat Fóti Lovasterápiás és Oktató Központ intézetvezetõje, Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia menedzser-igazgatója, Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Fekete Péter, a Cirkuszmûvészet megújításáért felelõs miniszteri biztos, , Siklósi Beatrix projektvezetõ-fõszerkesztõ, Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke és Nagy Csilla, az MTVA sajtófõnöke (b-j).
Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója felszólal. Mellette ül Molnár Márta, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat irodavezetője, Bozori Gabriella, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás és Oktató Központ intézetvezetője, Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia menedzser-igazgatója, Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Fekete Péter, a Cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, , Siklósi Beatrix projektvezető-főszerkesztő, Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke és Nagy Csilla, az MTVA sajtófőnöke (b-j).

Adományvonal és tematikus nap

Az MTVA Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője, Siklósi Beatrix, elmondta: „December 13-án, vasárnap, egész napos műsorfolyammal várják az érdeklődőket a közmédia minden csatornáján a Jónak lenni jó! akció utolsó napján.” Hozzátette: az elkövetkező hetekben a közmédia rádiós és televíziós műsorokban is bemutatja az NGYSZ karitatív munkáját. Emellett várják művészek és sportolók tárgyait, amelyeket eladásra kínálnak fel a Gyermekmentő támogatására.

Bejelentette, hogy az adományvonal már él: a 13600-as számon érhető el, ahol a 05-ös kód megadásával hívásonként és SMS-enként 250 Ft-tal lehet támogatni az akciót.

A sportolók és a cirkuszosok is csatlakoztak

A jótékonysági programhoz csatlakozott a Magyar Cirkusz és Varieté, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Nemzeti Kézilabda Akadémia.

A Cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, Fekete Péter bejelentette, hogy a Magyar Cirkusz és Varieté, továbbá 19 megyei színház is hozzájárul az akció sikeréhez. Egy-egy színházi kelléket, különleges tárgyat állítanak ki a színházak aulájában, amelyeket meg lehet majd vásárolni. December 13-án, ezüstvasárnap pedig nyílt nap keretében fogadnak mindenkit a Fővárosi Nagycirkusz épületében, és várják a felajánlásokat. Minden 10. felajánlót egy páros belépőjeggyel ajándékoznak meg.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke hozzátette, hogy december 13-án Egerben a Magyar Kupadöntőn egri és Eger környéki hátrányos helyzetű gyermekek a válogatott játékosaival vízilabdázhatnak együtt, majd megnézhetik a Magyar Kupa utolsó mérkőzéseit. Ezenkívül felajánlanak még dedikált relikviákat az akcióhoz.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia menedzser-igazgatója, Mocsai Tamás ehhez még azt tette hozzá, hogy a november 28-i balatonboglári Jótékonysági báljuk bevételét ajánlják fel az akcióhoz.

A művészek és sportolók által felajánlott tárgyakat a mediaklikk.hu/jonaklennijo honlapon lehet majd megtekinteni, és a képek alatt látható áron megvásárolni. Az egyéb felajánlásokat a jonaklennijo@mtva.hu címre lehet elküldeni.

Adomány számlaszám:  OTP BANK 11794008 – 20022002
IBAN: HU93 1179 4008 2002 2002 0000 0000

SWIFT: OTPVHUHB

Ajánlott videó

Olvasói sztorik