Foci

Örömmámorban Kecskemét

Több mint kétezer szurkoló várta Kecskemét főterén a Magyar Kupa döntőjében győztes KTE-Ereco csapatát szerdán késő este.

A városháza elé begördülő buszt Zombor Gábor polgármester fogadta, majd megkezdődött a pezsgős ünneplés. Az 1911-ben alapított, centenáriumát ünneplő klub fennállásának legnagyobb sikerét ünnepelte a magyar bajnok Videoton ellen a Puskás Ferenc Stadionban 3-2-re megnyert mérkőzés éjszakáján.

A szurkolók konvoja által kísért busz éjfél előtt érkezett meg a főtérre, majd egy órán keresztül tartott az ünneplés. A hangosbemondón keresztül köszöntők hangoztak el, közben pedig szüntelenül folyt a pezsgő.

A Kecskemét három éve jutott fel az első osztályba (először története során), majd rögtön az 5. helyen végzett. A tavalyi idényben a 11. hely jutott a liláknak, idén lehetséges, hogy ennél rosszabb eredményt érnek el a bajnokságban. Ez persze jelenleg senkit nem érdekel.

Íme, a kupadöntő összefoglalója:

A város is segítette a csapatot

Zombor Gábor kiemelte: három esztendővel korábban, amikor a KTE feljutott az élvonalba azt tűzték ki elérendő célként, hogy a csapat jusson ki a nemzetközi porondra, öregbítve a “hírös város” jó hírét. “Ez a vállalás megvalósult” – mondta a polgármester, aki a Puskás Ferenc Stadionban tekintette meg a mérkőzést.

Tomislav Sivic vezetőedző megköszönte a város, a tulajdonosok és a szurkolók támogatását, és további együttműködést kért mindenkitől. Való igaz, a KTE a város sporttámogatási szisztémájában a kiemelt sportágak közé tartozik, több mint 30 millió forintot utal évente az önkormányzat és a Széktói-stadion hasznosítási joga is a klub tulajdona.

Nagy volt az öröm – itt még a Puskás Stadionban:

Tököli is felszabadult

A csapatkapitány, a harmadik alkalommal Magyar Kupát nyert Tököli Attila, aki a Puskás Stadionban tartott eredményhirdetésről hiányzott, már ismét boldogan és felszabadultan ünnepelt játékostársaival. Vélhetően túltette magát azon, hogy a találkozó során összeakaszkodott a neki nagy helyzetben nem passzoló csapattársával, Francis Litsingivel.

A kecskeméti támadó lecserélése után a földhöz vágta a csapatkapitányi karszalagot, majd duzzogva szemlélte a meccs hajráját. Nem sokkal később már dolga volt.

Doppingellenőrzés a meccs után és alatt?

Tököli Attilát a mérkőzés vége előtt történt lecserélése után azonnal doppingvizsgálatra vitték, így példátlan módon nem a csapatkapitány vehette át a kupát. A doppingellenőrök a cserepadon helyet foglaló Bertus Lajost azelőtt akarták elvinni vizsgálatra, mielőtt pályára lépett volna. Erről az elhatározásukról lemondtak, így a fiatal, tehetséges játékos pályára léphetett.

Jöhet az Európa Liga!

A főtéren több szurkoló is megjegyezte: az MLSZ illetékesei a Magyar Kupa döntőjét tehették volna egy szombati napra, így méltóbb lett volna a hagyományokhoz, nem beszélve arról, hogy több kecskeméti szurkoló utazott volna Budapestre.

Losonczy László, a KTE technikai vezetője nemrégiben kijelentette, a Széktói-stadion tökéletesen alkalmas arra, hogy az Európa Liga selejtezőjét lejátszhassák benne, egyedül az álló szektorokra kell székeket szerelni.

Ha a csapat messzire jutna, Budapesten vagy Székesfehérváron játszana az együttes. Mivel a kecskemétiek megnyerték a kupát, a 2. selejtezőkörben kapcsolódnak be a küzdelmekbe (a Paks és az NB 1 harmadik helyezettje az elsőben). A sorsolást június 20-án tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik