Foci

Csak a csodában bízhat a Zete

Csank János együttese szinte esélytelen a továbbjutásra a Kecskemét elleni Magyar Kupa elődöntő visszavágóján.

Az első találkozón a KTE-Ereco hazai pályán 5-1-re verte a Zalaegerszeg együttesét, így meglehetősen nagy fordulatra lenne ahhoz szükség, hogy ne a Kecskemét jusson be a Magyar Kupa döntőjébe.

A visszavágót ma 17 órától rendezik, a házigazda egerszegiek vezetőedzője azért még bízik a csodában: “Sajnos néhány játékos kisebb sérüléssel bajlódik, így változtatni kell a csapaton. Panikvarnak a combja fáj és Vlaszákot is valószínűleg pihentetem. Mindent megteszünk, s majd meglátjuk, mire lesz mindez elég. A jelenlegi helyzetben csodára lenne szükségünk, viszont varázslók nem vagyunk, bár azért akadtak már csodák a futballban…” – fogalmazott Csank János a ZTE honlapjának.

A kecskemétieket irányító Tomiszlav Szivics elmondta, csapata a hatalmas előny ellenére sem engedheti meg magának, hogy “lazára vegye a meccset”. A KTE amúgy is jó formában van, pénteken a bajnoki listavezető Videoton otthonában ikszeltek, előtte pedig a Kaposvárt és a Honvédot is legyőzték hazai pályán.

A Zalaegerszeg ezzel szemben utolsó öt bajnoki meccséből háromszor kikapott, és csak a mezőny leghátsó felében tanyázó Siófok ellen tudták begyűjteni a három pontot.

Magyar Kupa elődöntő, visszavágó
ZTE FC – Kecskeméti TE-Ereco
Zalaegerszeg, Városi Stadion, 17:00, vezeti: Gaál Gyöngyi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik