Foci

Az Újpest is legyőzte a Zetét

Mészöly Géza csapata 4-2-re verte a Zalaegerszeget a Monicomp Liga 24. fordulójában.

A hazai pályán szereplő Újpestnek mindenképpen szüksége volt a három pontra, hiszen a forduló előtt mindössze három ponttal szereztek többet, mint a már kiesőhelyen álló MTK.

A Zalaegerszeg kedden Kecskeméten 5-1-re kapott ki a Magyar Kupa elődöntőjében, Csank János csapata most a jobbik arcát kívánta megmutatni.

A Szusza Ferenc Stadionban eleinte mindkét fél előtt adódott gólszerzési lehetőség, a 10. percben előbb a vendégeknél Simon Attila, majd a hazaiaknál Mitrovic vehette volna be az ellenfél kapuját. Az Újpest aztán sokat nem tudott kezdeni a labdával, Balajcza kapus bravúrjára is szükségük volt, hogy ne kerüljenek hátrányba.

A félidő vége előtt mégis a lila-fehérek jutottak előnybe, miután Lázár passza után Ahjupera a leshatáron kilépett, és Sipos mellett a kapuba passzolt (1-0).

A szünet után hamar növelni tudta előnyét a hazai alakulat, ezúttal Mitrovic tálalt Lázár elé, Sipos pedig már nem tudta megakadályozni, hogy a lövés után a jobb alsó sarokban kössön ki a labda (2-0).

A folytatásban két percen belül egy kihagyott ziccer és egy újabb gól volt a hazai mérleg: Balogh Balázs pöckölte el a kapus mellett a labdát, majd a kapu közepébe lőtt, ezzel már 3-0-ra vezetett az Újpest.

Csank János együttese nem omlott össze, a harmadik gól után leginkább a Zete próbálkozott, bár egy ellentámadásból majdnem megkapták a negyediket is, amikor Lázár lőtt a felső lécre.

A 65. percben Panikvart hátulról Magos találta el a büntetőterületen belül, a vendégek javára megítélt tizenegyest Rajcomar értékesítette, bár szerencséje is volt, hogy Balajcza alatt a kapuba vánszorgott a labda (3-1).

A ZTE az eredmény kozmetikázásán kívül többre már nem volt képes, sőt, öt perccel a rendes játékidő vége előtt Ahjupera a második gólját is belőtte Mitrovic passzából (4-1).

Itt még nem ért véget a góleső, Ivan Delic lapos lövésével visszaállította a kétgólos különbséget, de ez már csak sovány vigasz lehetett a vendégek számára (4-2).

A kupamérkőzés után a bajnokságban is vereséget szenvedett a Zalaegerszeg, míg az Újpest győzelmének köszönhetően jelenleg a tízedik.

Eredmény – Monicomp Liga, 24. forduló:
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző, vezette: Szabó Zsolt
Újpest FC – Zalaegerszeg 4-2 (1-0)
Újpest: Balajcza – Szokol (Magos 50.), Rubus, Takács, Pollák – Balajti (Böőr 75.), Mitrovic, Egerszegi, Balogh B. – Lázár (Rajczi 81.), Ahjupera. Vezetőedző: Mészöly Géza
ZTE: Sipos – Kovács G., Miljatovic, Varga R. (Kocsárdi 52.), Panikvar – Horváth A. (I. Delic 46.), Szalai, Kamber, A. Delic – Simon, Rajcomar (Balázs Zs. 83.). Vezetőedző: Csank János
Gólszerzők: Ahjupera (38., 85.), Lázár B. (47.), Balogh B. (49.), illetve Rajcomar (66. – 11-esből), I. Delic (88.)
Sárga lap: Pollák (23.), Balajti (52.), Takács Z. (61.), Ahjupera (92.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik