Foci

Ligakupa: továbbment a Loki és a ZTE

A címvédő gyengén játszott Kecskeméten, de továbblépett, a ZTE végül simán került a legjobb négybe.

Vegyes csapattal állt fel a Debrecen és a Kecskemét is a visszavágó mérkőzésre, amely a legjobb négy közé jutásért hivatott dönteni. Az első meccsen 2-0-s debreceni győzelem született.

A Lokiban ott volt a kezdőben Varga, Coulibaly, Komlósi és Nagy Zoltán, míg a hazaiaknál Bori, Csukics és a Videotontól érkező Vujovics is a pályára sietett.

Jobban játszott a Kecskemét az első félidőben, de nagy helyzet csak a 45 perc elején alakult ki, akkor Farkas István fejelt a kapu mellé. Ő a 41. percben főszereplő lett, mert utolsó emberként buktatta Coulibalyt, így kiállították.

A szünet után beállt a KTE-be Litsingi, Foxi, Bertus és Dosso is. A 80. percben Nagy Zoltán leteperte Bertust a 16-oson belül, amiért megkapta második sárgáját, a kecskemétiek pedig a büntetőt. Litsingi be is lőtte: 1-0.

Hiába igyekezett jobban a lila-fehér csapat, a hosszabbítást már nem sikerült kiharcolnia. Továbbjutott a címvédő.

A másik meccsen a Zalaegerszeg fordított összesítésben, miután kiütötte a Siófokot a Balaton partján.

Eredmény, Ligakupa:

Kecskeméti TE-Ereco – Debreceni VSC-TEVA 1-0 (0-0)
gólok:
Litsingi (11-esből, 80.)

Továbbjutott: a Debrecen, 2-1-es összesítéssel.

BFC Siófok – ZTE FC 0-4 (0-2)
gólok:
Horváth, Cebara, Delic, Simon

Továbbjutott: a ZTE FC, 4-2-es összesítéssel.

Szombathelyi Haladás-Győri ETO FC 1-1 (0-1)

Továbbjutott: a Haladás, 3-2-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik