Foci

Potyagóllal kapott ki a Debrecen Harkivban

Két perc hiányzott a pontszerzéshez, de Malinauskas kapus kapitális hibája után ezúttal sem sikerült bravúrt elérni az EL-ben.

Nagyon féltettük a Debrecent ettől a túrától, több ok miatt is. Az első Európa Liga mérkőzést éppen az ukránok ellen vívta Herczeg András csapata, és akkor 5-0-ra győzött a Harkiv a Puskás Ferenc Stadionban.

A másik érv a magyar drukker feszengésére a Loki mostani fromájára vezethető vissza. A piros-fehérek idegenben még egyetlen győzelmet sem arattak a bajnokságban, mellesleg az EL-ben sem sikerült még pontot szerezni. Mindehhez jön hozzá az, hogy Ukrajnában mínusz 12 fok várta a csapatokat.

Ehhez képest a Debrecen remekül helytállt már az első félidőben is. Varga, Czvitkovics és Szakály is veszélyeztetett, a Harkiv ezúttal nem volt ellenállhatatlan.

A második félidőben jött a hidegzuhany, csakhogy nem a mieink, hanem az ukránok számára. Kabát ment el a jobb oldalon, beadását Czvitkovics lőtte sarokkal a hálóba a debreceniek első idegenbeli találatát (0-1).

Nem sokáig örülhettünk, egy szöglet után lőhettek messziről az ukránok, a kapufáról kipattanó labdát Bódi lőtte véletlenül a hálóba: 1-1.

A meccs utolsó félórájában akadtak ukrán helyzetek, de a 88. percig nem volt probléma, bár Malinauskas kapus egy-két megmozdulása veszélyt teremtett… A litván hálóőr aztán nem először hibázott végzetes módon: egy ukrán támadás és tűzijáték során Oleynik lőtt szinte az alapvonalról a kapu felé, Malinauskas pedig beengedte a labdát a lába alatt (2-1).

Megint buta gólokkal bukott el a Debrecen. A magyar csapat utolsó meccsét december 16-án, a Puskás Ferenc Stadionban játssza a Sampdoria ellen. A csoport másik meccsén a PSV 2-1-re nyert a Sampdoria otthonában. A csoportból a PSV és a Harkiv jutott tovább.

A találkozó összefoglalója:

Eredmény, Európa Liga:

Metallist Harkiv – Debreceni VSC-TEVA 2-1 (0-0)
gólok: Czvitkovics (48.), Oleynik (88.), illetve Bódi (öngól, 50.)

A másik mérkőzésen:

Sampdoria – PSV Eindhoven 1-2 (1-0)
gólok:
Pazzini (45.), illetve Toivonen (51., 90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik