Foci

Menetel a Videoton, de nehezen nyert a Siófok ellen

Az őszi bajnok Videoton az első tavaszi fordulóban győzött az újonc Siófok ellen.

A pénteki havazás ellenére tökéletes minőségű gyepszőnyeg várta a tavaszi idényből előrehozott Videoton FC-BFC Siófok összecsapás résztvevőit. A Balaton-partiak az első félidő nagy részében masszív védekezéssel állták útját a fehérvári próbálkozásoknak, a vendégek minden játékosa saját térfelén volt szinte 45 percen át. Az első helyzetig így a 30. percig kellett várni, viszont ezt követően egyre több lehetősége volt Mezey György együttesének.

Fordulás után is a Videoton dominált és mezőnyfölényének az 59. percben már gól lett az eredménye, egy szöglet után Sándor fejelt a léc alá. Ráadásul a Lukács sérüléséből adódó létszámfölényt újfent kihasználták a hazaiak, növelte előnyét a listavezető. A hátralévő időben a Siófok feladta védelmi állását és többször lövőhelyzetig jutott, de az eredmény már nem változott. Összességében érvényesült a papírforma, a Videoton győzelme nem forgott veszélyben.

Monicomp Liga, 16. forduló:

Videoton FC-BFC Siófok 2-0 (0-0)
gólszerzők: Sándor (59.), Nikolic (62.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik