Light

Ő most a világ legszexibb matektanára

Az olasz matematika tanár élte a pedagógusok átlagos életét, egészen addig, amíg a diákjai meg nem osztották a képét a közösségi oldalakon. A feltűnően jóképű és remek formában lévő férfira hamar le is csapott egy modellügynökség. Így került a 27 éves tanárember az olasz divatóriás céghez, az Armanihoz.

Humen Magazin

Pietro Boselli hatalmas sikert ért el, amikor 27 évesen elkezdhetett tanítani egy londoni egyetemen matematikát. A Verona közeli Negrar városból származó Boselli hamar a hallgatók kedvence lett, rendkívül nagy népszerűségnek örvendett az egyetemen. A diákok egy idő után elkezdték megosztani a Facebookra feltöltött képeit az interneten. A lányok odáig elmentek, hogy a tudtán kívül benevezték a legszexibb tanár címért folyó versenyre is, amit Pietro nagy fölénnyel nyert meg.

gaytimes.co.uk

Először nagyon szégyelltem magam, azt hittem emiatt az akadémiai körök le fognak nézni.

Mondta a tanár, akinek az élete végül pont a verseny miatt változott meg pozitív irányba. Pietro körül ezekután gyorsan felpörögtek az események, ugyanis megkereste egy ügynökség, akik nem máshova hívták dolgozni, mint az Armanihoz.

Ma a tanár-modellnek már 900 ezer követője van az Instagrammon.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik